Észak-Korea drónprogramja látványosan felgyorsult az utóbbi hónapokban, amit műholdfelvételek és szakértői jelentések is alátámasztanak. A Phenjantól mintegy 145 kilométerre található Panghjon légibázison hét új, hatalmas hangárt építettek, és az amerikai Global Hawk mintájára tervezett Saetbjol típusú drónok is megjelentek a kifutópályákon. A Saetbjol-4 modell például nemcsak a formájában, hanem a szerepkörében is az amerikai stratégiai felderítő repülőgépet másolja.

Fotó: Facebook
Global Hawk-másolatok készülnek
A Saetbjol-4, vagyis „Hajnalcsillag” típusú drón egyértelműen az Egyesült Államok RQ-4 Global Hawk modelljére hajaz, legalábbis külsőre. A CSIS jelentése szerint azonban a másolat egyelőre nem rendelkezik a nyugati típusokra jellemző fejlett technológiával.
Ennek ellenére a felderítő UAV-ok telepítése a demarkációs vonal közelébe vagy a dél-koreai légtér-azonosítási övezetbe (KADIZ) jelentősen javíthatja Észak-Korea térségi helyzetértékelési képességét.
A Panghjon légibázist az észak-koreai állami média is kiemelten kezeli: itt mutatták be Kim Dzsongun jelenlétében az első öngyilkos drónokat és egy légvédelmi felderítő repülőt is. A március 25–26-án zajlott teszt során az észak-koreai vezető úgy fogalmazott:
Korszerű technológiával kifejlesztett különleges eszközeink nagy szerepet fognak játszani a potenciális fenyegetések megfigyelésében és a létfontosságú információk begyűjtésében.
Észak-Korea orosz mintákat követ a kiképzésben
A CSIS jelentése szerint egy Észak-Korea északi részén található gyárban már készülnek a legújabb Saetbjol osztályú drónok. Ezzel párhuzamosan a dél-koreai hírszerzés arról számolt be, hogy orosz területen állomásozó észak-koreai csapatokat képeznek ki drónhadviselésre, beleértve a felderítő és csapásmérő UAV-ok használatát is.
A jelentések szerint Észak-Korea legalább két helyszínen gyárt drónokat: a Panghjon bázis közelében, valamint egy, Phenjan és Phjongszong közötti ismeretlen helyen.
A katonai drónokat jelenleg egy újonnan létrehozott egység teszteli, amely 8–16 nagy hatótávolságú repülő eszközt üzemeltet.