Kapu Tibor és társai élményeikről meséltek + videó

Az Axiom–4-es küldetés asztronautái ugyanannál az asztalnál, aminél ma, még csak várakozásaikról beszéltek egy sajtótájékoztató keretében egy évvel ezelőtt. Ma azonban Kapu Tibor és társai már arról beszélgettek, hogy milyen tapasztalatokat szerzetek a világűrben, milyen volt a visszatérés, hogy érintette őket a gravitáció, és mit tanultak a küldetés húsz napja alatt.

2025. 08. 01. 19:49
Kapu Tibor magyar űrhajós és társai Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A magyar űrhajós széles körben végzett kísérleteket 

Kapu Tibor a sajtótájékoztatón elmondta: 25 kísérletet végzett el az űrben, amelyek mindegyikére nagyon büszke. Az út még azonban nem ért véget a csapat számára. Kapu ennek kapcsán elárulta: augusztus közepén tér majd haza Magyarországra az „első géppel” addig azonban még néhány misszió utáni eligazításon és értékelésen részt kell venniük.

A négy űrhajós emellett mind egyetértett abban, hogy a küldetés nemcsak technikai értelemben volt sikeres, hanem emberi, nemzeti és nemzetközi szinten is, valamint összekötötte életüket is. Azonban, ami a legfontosabb, reményt és célt adott a jövő nemzedékeinek.

A sajtótájékoztató végén egy videót is levetítettek a küldetés egy évének pillanatairól.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.