Ki fizeti meg a Közel-Kelet békéjének árát?

A tusványosi szabadegyetem egyik legaktuálisabb és legvitatottabb témáját dolgozta fel a Danube Institute Közel-Kelet: ki fizeti meg a béke árát? című panelbeszélgetése. Veres Kristóf külkapcsolati vezető moderálásával Yissachar Or, az Israeli Defence & Security Forum kutatási igazgatója, Benkő Levente, Magyarország korábbi izraeli nagykövete, valamint Roa Carlos amerikai geopolitikai elemző ütköztette gondolatait a térség békefolyamatáról, Európa felelősségéről és a nemzetközi kettős mércéről.

Tusványos – Közel-Kelet: ki fizeti meg a béke árát? Fotó: Magyar Nemzet

Tovább gyűrűzik a közel-keleti konfliktus: európai felelősség, információs hadviselés, migrációs nyomás – erről is szó esett a Tusványoson megrendezett panelbeszélgetésen, ahol neves szakértők keresték a választ arra, hogy ki állja a béke árát. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban: a Közel-Kelet válsága nemcsak regionális kérdés, hanem Európára is közvetlen hatással van.

Tusványos – Közel-Kelet: ki fizeti meg a béke árát? (Fotó: Hatlaczki Balázs)

Közel-Kelet: ki fizeti meg a béke árát?

A beszélgetés középpontjában Izrael és a palesztin területek elhúzódó konfliktusa állt. A résztvevők felidézték, hogy a közel-keleti békefolyamat sosem csupán két szereplőről szólt – a régió instabilitása világhatalmak és európai országok játszóterévé is vált. Többen hangsúlyozták, hogy 

az elmúlt hónapok háborús fejleményei, a gázai hadműveletek és a nemzetközi reakciók is világossá tették: a helyzetet gyakran azok akarják „megoldani”, akik valójában belpolitikai okokból használják fel a konfliktust.

Egyes vélemények szerint az Európai Unió kettős mércét alkalmaz. Míg bizonyos kérdésekben ragaszkodik az egyhangúsághoz – például amikor tagjelöltekről vagy szenzitív külpolitikai döntésekről van szó –, Izrael esetében gyakran nagyhatalmak egyoldalúan lépnek. 

Ennek friss példájaként hozták fel, hogy több európai ország is a palesztin államiság egyoldalú elismerését szorgalmazza, miközben az unió saját szabályait sem tartja be következetesen.

A beszélgetés egyik hangsúlyos gondolata volt: 

Európa egy része azért próbálja Izraelt külpolitikai céltáblává tenni, mert saját belső problémáit – különösen a migrációt és az abból fakadó társadalmi feszültségeket – képtelen kezelni.

 A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai nagyvárosokban már olyan mértékű a közel-keleti és észak-afrikai származású lakosság létszáma, hogy a politikai döntéshozók kénytelenek figyelembe venni a migráns közösségek érzékenységét, akár a közel-keleti helyzet megítélésében is.

A résztvevők szerint ezért történhet meg, hogy míg egyes országok belső rendfenntartó erői sem képesek kezelni a bevándorlásból fakadó párhuzamos társadalmakat, a politikai vezetés mégis Izraelen próbálja demonstrálni a „békepártiságát”.

Információs háború a frontvonal mögött

A panelbeszélgetés másik súlypontja a modern információs hadviselés kérdése volt. A résztvevők kiemelték, hogy a közel-keleti háborúk ma már nem csak a harctéren zajlanak, hanem legalább annyira a médiában és a közösségi hálózatokon is. A konfliktus szereplői – legyen szó államokról vagy terrorszervezetekről – tudatosan alakítják a nemzetközi közvéleményt, gyakran félretájékoztatással.

A gázai helyzet kapcsán felvetődött: a nyugati sajtó és politikai elit sokszor kritikátlanul veszi át a helyi források – például a palesztin egészségügyi hatóságok – adatait, miközben azok gyakran a konfliktus egyik oldalához, konkrétan a Hamászhoz kötődnek. 

A beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy Izrael – katonai fölénye ellenére – hátrányban van ebben a narratívaversenyben, mert a nyugati társadalmak rendkívül érzékenyek a civil áldozatok számáról szóló hírekre, függetlenül azok valódiságától.

A béke ára és a biztonság

A beszélgetők egyetértettek abban, hogy Izrael számára a béke ára mindig is a biztonság garantálása volt. 

Elhangzott: a jelenlegi háborús helyzet paradox módon nem pusztán Izrael túléléséről szól, hanem arról is, hogy megakadályozzanak egy következő, még súlyosabb terrorhullámot. A palesztin fegyveres szervezetek megerősödése ugyanis beláthatatlan következményekkel járhatna nemcsak Izrael, hanem a régió egészének stabilitására nézve.

Mint mondták, az izraeli társadalomban óriási árat fizetnek a fronton harcoló fiatalok és családjaik. A katonai műveletek célja ugyanakkor nem a vérontás, hanem az, hogy minél kevesebb civil áldozattal lehessen felszámolni a fegyveres fenyegetést. A résztvevők szerint azonban a nyugati médiában gyakran éppen ez torzul: a háború összetett valóságát leegyszerűsített narratívák váltják fel.

Szó esett arról is, hogy a nyugati társadalmak egy része egyre távolabb kerül a történelem közvetlen emlékétől. A holokauszt emlékezete például az idő múlásával egyre kevesebb ember személyes élményéhez kötődik, ami hatással van a közel-keleti konfliktus megítélésére is. Egyes vélemények szerint ez magyarázza, hogy a fiatalabb generációk körében csökken Izrael támogatottsága, miközben a radikális palesztin narratívák népszerűsége nő.

A panel résztvevői hangsúlyozták: a történelmi párhuzamok megértése nélkül a mai konfliktusokat sem lehet helyesen értelmezni. A Közel-Kelet békéjének ára ugyanis nem csupán diplomáciai egyezményekben mérhető, hanem az információs térben zajló harcban és a közvélemény folyamatos befolyásolásában is.

Borítókép: Veres Kristóf, Yissachar Or, Roa Carlos, és Benkő Levente (Fotó: Hatlaczki Balázs)