Elmarasztaló ítéletet hozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban az Európai Unió Bírósága.

Elmarasztaló ítéletet hozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban az Európai Unió Bírósága.
Szerda reggel hozta nyilvánosságra döntését az Európai Törvényszék a Pfizer-gate-ként elhíresült ügyben. Az ítélet egy, a The New York Times által indított per eredményeként született, amelyben a lap az Európai Bizottságot perelte be amiatt, hogy az megtagadta a hozzáférést Ursula von der Leyen bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között váltott üzenetekhez. Az üzenetváltások a koronavírus elleni vakcinák beszerzéséről folytatott tárgyalások idején keletkeztek.
A luxembourgi székhelyű bíróság az amerikai lap javára döntött, és hatályon kívül helyezte az Európai Bizottság azon határozatát, amely elutasította az adatigénylést. A törvényszék kimondta: a bizottságnak ki kell adnia az érintett sms-eket a The New York Times számára. Az ítélet mérföldkőnek számít az uniós intézmények átláthatóságának és elszámoltathatóságának szempontjából.
Ez egy olyan botrány, ami a legfelsőbb politikai körökben is kiverte a biztosítékot. A koronavírus időszakában Von der Leyen nagyon drágán, átláthatatlan módon kötötte meg ezeket a szerződéseket
– mondta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Mind a mai napig nem tudjuk a részleteket, de kiderült, hogy Ursula von der Leyen sms-ekben állapodott meg és több milliárd euróra szerződött.
A bíróság ítéletében a dokumentumokhoz való hozzáférésről szóló rendeletre hivatkozott. Általános szabályként az uniós intézmények összes dokumentumának nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie. A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a bizottságnak elfogadható magyarázatot kell adnia arra vonatkozóan, hogy miért nem találhatók meg ezek a dokumentumok
Az Európai Unió mindig az átláthatóságot hangsúlyozza, így ez a botrány mindennel szembemegy, amit az Európai Unió képvisel és elvár például Magyarországtól is. Ez egy olyan botrány, ami eléggé korrupciógyanús, és amit tovább növel az is, hogy Ursula von der Leyen nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni ezeket az sms-eket.
– hangsúlyozta a szakértő.
A mostani bírósági döntés azt mondja ki, hogy ezeket az sms-eket nyilvánosságra kell hozni, és meg kell magyaráznia, hogy pontosan hogyan is történt ez a folyamat.
A szakértő elmondta, az ítélet nem jogerős, az Európai Bizottság elnöke fellebbezhet ez ellen, így elképzelhető, hogy Ursula von der Leyen még hosszú évekig elhúzza ezt a folyamatot annak érdekében, hogy ne derülhessen fény erre a botrányra.
Közvetlen felelőssége nem lesz, de az Európai Bizottság elnökének a személyes tekintélye még tovább fog erodálódni ennek következtében. Magyar szemszögből nézve hiteltelenné teszi, ha Ursula von der Leyen tovább kritizálja Magyarországot ilyen témákban, közben pedig ebben a több milliárd eurót érintő fajsúlyos esetben ő nem az átláthatóságot képviseli
– összegezte Deák Dániel.
Borítókép: Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét elmarasztalta a bíróság a Pfizer-gate-ügyben (Fotó: AFP/Nicolas Tucat)
Tettlegességig fajult az antiszemitizmus Olaszországban. Egy kipát viselő zsidó férfit támadtak meg kisfia jelenlétében egy benzinkútnál Milánó közelében.
Miért ne élhessenek a Kneecap tagjai az Izrael iránti utálatuk természet adta jogával? Miért ne koncertezhessenek a Sziget Fesztiválon? – írta közösségi oldalán Puzsér Róbert.
Újabb megdöbbentő jelenet játszódott le Ukrajnában. Egy munkást vittek el erőszakkal az utcáról a kényszersorozás során.
A kereskedelmi megállapodás sok kérdést vet fel.
Tettlegességig fajult az antiszemitizmus Olaszországban. Egy kipát viselő zsidó férfit támadtak meg kisfia jelenlétében egy benzinkútnál Milánó közelében.
Miért ne élhessenek a Kneecap tagjai az Izrael iránti utálatuk természet adta jogával? Miért ne koncertezhessenek a Sziget Fesztiválon? – írta közösségi oldalán Puzsér Róbert.
Újabb megdöbbentő jelenet játszódott le Ukrajnában. Egy munkást vittek el erőszakkal az utcáról a kényszersorozás során.
A kereskedelmi megállapodás sok kérdést vet fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.