Az Egyesült Királyságban most érvényes előírások alapján a menekültstátuszt kapó emberek öt évig tarthatják meg azt, ezt követően pedig kérhetik a hatóságoktól a korlátlan időre szóló tartózkodási engedélyt, illetve elindíthatják a brit állampolgársághoz vezető eljárást.
Az új, dán mintára épülő rendszer célja az, hogy visszafogja az illegális bevándorlást és egyszerűbbé tegye az érintettek kitoloncolását.
A készülő szabályozás szerint a menekültstátusz csak átmenetileg lenne érvényes, időszakos ellenőrzésekkel, és a menekülteket akkor utasítanák ki, amikor származási országukat a hatóságok biztonságosnak ítélik.
Egy, a bejelentését megelőző közösségi médiás videóban Shabana Mahmood belügyminiszter azt mondta: „Mindig olyan ország leszünk, amely menedéket nyújt a veszély elől menekülőknek, de helyre kell állítanunk a rendet és az ellenőrzést.” A lépést
a modern idők legjelentősebb menekültügyi reformjának
nevezte. Korábban a Magyar Nemzeten is írtunk róla, hogy szabadulnának a migránsoktól a britek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!