A szentmise közepén törtek be a rendőrök a templomba Nagyváradon

Komoly visszhangot váltott ki egy közösségi médiában megjelent bejegyzés, amely szerint román rendőrök hatoltak be a premontrei templomba Nagyváradon. A brutális intézkedés közvetlenül a magyar választásokat követően történt.

2026. 04. 14. 9:10
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Fotó: Olvasói fotó

Fejes Rudolf Anzelm apát elmondta, hogy a Vatikánt is értesítették a kialakult helyzetről, de egyelőre nem kaptak választ. Kifejtette: ha a város a prépostság ellen indított volna eljárást, akkor az egyház tudott volna jogi lépéseket tenni, így azonban, hogy őt magánszemélyként kezelik, az egyházi intézmények, alapvetően a premontrei rend nem tud jogi lépéseket tenni az ügyben.

Ezt követően pártállami időket megidéző módon a román végrehajtó és hatósági kísérői a sekrestye szekrényeit kinyitogatva, azok tartalmát, köztük lévő papi miseruhákat is nyilvántartásba vették.

 

Fotó: Olvasói fotó

A végrehajtó arra is felszólította Fejes Rudolf Anzelm apátot, hogy a rendház udvarán lévő baromfikat szállíttassa el egy hónapon belül, illetve további harminc napra engedélyezték neki a sekrestye helyiségeinek használatát. Az apát végül aláírta az erről szóló dokumentumot, mellé írva, hogy „nyomás alatt írta alá”. reméli, hogy időközben a rend számára kedvező ítéletek születnek az általuk indított perekben, amelyeknek köszönhetően normalizálódik a helyzet – számolt be a Bihari Napló. A tiltakozók között jelen volt Torockai László, a Mi Hazánk elnöke és Tőkés László református lelkész is. Az egyik nagyváradi magyar tiltakozót pedig elvitték a rendőrök, arra hivatkozva, hogy tiszteletlenül beszélt a hatóság embereivel – hangzott el a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság élő videójában

Az eset előzménye, hogy korábban végrehajtási eljárás indult az egyházi ingatlan kiürítésére. A hatóságok rendőri és csendőri jelenlét mellett készültek kilakoltatni Fejes Rudolf Anzelm apátot egy, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság tulajdonában álló épületből.

A katolikus papot egy olyan római katolikus egyházi ingatlanból akarják eltávolítani, amelyet a román törvények szerint nem lehetne így elvenni vagy hatósági erővel kiüríteni – írta korábban a lapunkhoz eljuttatott közleményében a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság.

A végrehajtótól kapott értesítést múlt héten osztotta meg a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság Facebook-oldalán. Mint írják, a helyzetet még súlyosabbá teszi, hogy a kilakoltatás alapjául szolgáló bírósági végzés ellen alkotmányossági kifogás van folyamatban, de azt várhatóan csak évek múlva bírálják el.

20260223 Románia, Nagyvárad
Fejes Rudolf Anzelm O.Praem apát, váradhegyfoki prépost-prelátus, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatási felszólítást kapott a nagyváradi polgármesteri hivataltól. 
fotó: Havran Zoltán (HZ)
MW
Fotó: Havran Zoltán

A rend jogi képviselete hangsúlyozta: álláspontjuk szerint az ingatlan kiürítése jelenlegi formájában törvénysértő.

Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint,

sajnos a nem elszigetelt eset rávilágít, hogy Románia nemzetközi kötelezettségei ellenére az egyházi ingatlanok visszaadása akadozik. A kézenfekvő megoldáshoz nélkülözhetetlen a román hatóságok politikai akarata.

Borítókép: Fejes Rudolf Anzelm apát (Forrás: Facebook/Váradhegyfoki Prépostság) 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.