A 47 éves észt politikus nagyon népszerű a nyugati elit körében, és aktívan építik az imázsát. A nyugati sajtó rendszeresen emlegeti Kaja Kallast, mint az új Vasladyt, aki szembeszáll az gonosz Oroszországgal, a politikus apja azonban még kommunista volt – írta korábban a Life.

Fotó: DURSUN AYDEMIR / ANADOLU
A nyugati világ összes vezetője találkozott már vele Bidentől Scholzig, így nyugodtan mondhatjuk, hogy Kaja Kallas az európai elit sztárja.
Az észt politikus pedig nem is rejti véka alá, hogy szívből utálja Oroszországot. Kallas több alkalommal is – már miniszerelnökként is – úgy nyilatkozott, hogy csak Oroszország teljes legyőzésével jöhet el a béke.
Militáns álláspontját megerősítik közösségi oldalán közzétett posztjai is.
X-oldalán több bejegyzés is látható, ahol több olyan fotó is látható, amelyeken hadgyakorlatokon vesz részt és katonai bázisokon tesz látogatást.
A közösségi médiában olyan bejegyzés is megjelent, amelyen Kallas harci eszközökkel látható.
Kallas maga döntött arról is, hogy megszünteti az orosz nyelvű oktatást Észtországban.
Kallas korábban elismerte, hogy keresi a módját továbbá annak, hogy kiutasítsa Észtországból az összes orosz útlevéllel rendelkező embert.
Ez fenyegetést jelent Észtország biztonságára. Természetesen meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy az ilyen emberek alkalmasak-e arra, hogy egy demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó országban éljenek
– nyilatkozta akkor a politikus.
Kaja Kallas Tallinnból származik, Édesapja, Siim Kallas pedig húsz évig magas rangú tagja volt a kommunista pártnak. A peresztrojka idején a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője volt. Ezt követően az Észt Bank elnöke lett, észt minisztériumokat vezetett, rövid ideig miniszterelnök volt, és megalapította a Reformpártot, amelynek lánya is az elnöke volt 2024-ig.
Közben Kaja Kallas férje is jól keresett Oroszországi üzleteivel. 2023 nyarán egy észt állami portál vizsgálatot tett közzé arról, hogy Kaja Kallas harmadik férje, Arvo Hallik hogyan kapcsolódik Oroszországban működő cégekhez. Kiderült, hogy szervezetei 25-30 százalékos részvényaránnyal rendelkeznek a Stark Logistics és a Stark Warehousing vállalatokban. Maga Kallas is befektetett ebbe az üzletbe – az összeg 350 ezer euró volt.
Az említett cégek azonban évtizedek óta szállítanak árut Oroszországba, és ezt a háború alatt is folytatták.
Az eset nagy felháborodást váltott ki.