Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter a merénylet helyszínére ment, miután lemondta hétfőn esedékes megjelenését a korrupciós ügyeiben zajló tárgyalásán – írta az MTI.
Terrortámadás Jeruzsálemben – nőtt az áldozatok száma
Két terrorista lövésekkel autóbuszok utasaira támadt egy jeruzsálemi kereszteződésben hétfő reggel, öten meghaltak, több mint tízen megsebesültek – jelentette az izraeli mentőszolgálat.

Négyről ötre emelkedett az áldozatok száma, miután egy súlyos sebesült meghalt a Saáré Cedek kórházban. Egy ötvenes éveiben járó férfi és egy nő, valamint három fiatalabb férfi vesztette életét a terrortámadásban. Több sebesültet kritikus, illetve súlyos sérülésekkel kezelnek a kórházakban.
Két, tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, húsz év körüli palesztin fegyveres nyitott tüzet egy autóbuszmegállóra, valamint két, forgalmi dugóban várakozó autóbuszra, a jeruzsálemi 62-es és 320-as járatra. A merénylők egy Jeruzsálemhez közeli, ciszjordániai palesztin faluból érkeztek, korábban nem volt dolguk a hatóságokkal. A merénylőket a helyszínen agyonlőtték.
Az első jelentések szerint a két palesztin házi készítésű fegyverrel hajtotta végre a támadást.
További Külföld híreink
Borítókép: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Ramot úti kereszteződésnél történt lövöldözés helyszínére látogatott Kelet-Jeruzsálemben, 2025. szeptember 8-án (Fotó: AFP/Menahem Kahana)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.

Élelmiszerboltból raboltak el egy férfit Zelenszkij emberei
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.

Exkluzív: Migránsokat telepítenének egy római iskola mellé, a szülők tiltakoznak + videó
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.

Charlie Kirk halála: az FBI közzétette az első részleteket a gyanúsítottról, miután megtalálták a fegyvert
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk