Lengyelország ma intő példaként áll Magyarország előtt – hangsúlyozta Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter a „Jogállamiság Tusk Lengyelországában” című sajtótájékoztatón, amelyen Marcin Romanowskival, a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetőjével, valamint Oskar Kida lengyel alkotmányjogásszal együtt vettek részt.

Fotó: Gunduz Attila
A tájékoztatón bemutatták a „Háború az alkotmánybíróság körül” című elemzést, amely feltárja, miként bontja le a baloldali lengyel kormány a jogállamiságot, és ismerteti a lengyel alkotmánybíróság körüli, 2015 óta zajló jogi vita legfontosabb visszásságait.
Zbigniew Ziobro rámutatott: Donald Tusk kormánya nemcsak alkotmányos és jogi, hanem gazdasági értelemben is Brüsszel érdekeit szolgálja ki. Mint fogalmazott, fáj a szíve Lengyelországért, hiszen hazájában mára összeomlott az egészségügyi rendszer, miközben az energiaárak rendkívül magasak, jóval meghaladják a magyarországi szintet. Hangsúlyozta: Lengyelországban világosan látszik, milyen következményekkel jár a globalista uralom. Figyelmeztetett: ugyanez várna Magyarországra is, ha Ursula von der Leyen felkent jelöltje, Magyar Péter kerülne hatalomra.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!