Medvegyev: Lehetőség a párbeszédre
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke a MAX közösségi platformon azt írta, hogy az amerikai nemzetbiztonsági stratégia megújítása nyomán „most megnyílt a lehetőség ablaka a párbeszédre”.
A Fehér Ház mélyéről egy nagyon érdekes dokumentum került elő. Ez nem egyszerűen egy újabb halmaza arrogáns amerikai diplomáciai formuláknak. Inkább olyan, mint amikor megkísérel fordulni egy hatalmas hajó, amely sokáig a tehetetlenségénél fogva haladt, és végül úgy döntött, hogy irányt vált
– fogalmazott Medvegyev. A volt elnök és kormányfő úgy vélekedett, az új stratégia a hajlandóság jelzése az Egyesült Államok részéről a biztonsági architektúra megvitatására, és teret nyit a „többé-kevésbé civilizált diplomácia” előtt. Megjegyezte, hogy Washington sok év után először beszél nyíltan az Oroszországgal való kapcsolatok rendezésének szükségességéről. Ugyanakkor Medvegyev arra intette követőit, hogy ne becsüljék túl az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia jelentőségét.
Ez csak politikai nyilatkozatok gyűjteménye. Fontosabb az, ami a fejekben van
– írta. Meglátása szerint a megújított amerikai nemzetbiztonsági stratégia nem ad választ arra a kérdésre, hogy az EU és az Egyesült Államok kész-e szavatolni az egész Európára kiterjedő biztonságot, és erről ultimátumok nélkül tárgyalni Oroszországgal. Kitért rá, hogy az amerikai és európai eliteken belül továbbra is erős nézeteltérések állnak fenn. Úgy vélekedett, kettős üzenetet hordoz Oroszország számára, hogy az Egyesült Államok azt javasolja az „élősködéstől felpüffedt” Európának, hogy legyen önállóbb a védelmi kérdésekben. Egyrészt fennáll a kockázata, hogy az európaiak teljes gőzzel fogják erősíteni katonai képességeiket, „ami tönkre fogja tenni gazdaságukat és diktatórikus rezsimekhez fog vezetni”.
Másrészt az Egyesült Államok végtelen pénzügyi támogatásának gyengülése lehetőséget ad a feszültség csökkentésére az eurázsiai kontinensen és a tárgyalások folytatására
– állt a bejegyzésben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!