Zéroual 1941-ben született Batnában, és már tizenhat évesen csatlakozott a függetlenségi harchoz. Az önállóság elnyerése után külföldön folytatta katonai tanulmányait, majd az algériai hadseregben futott be jelentős pályát: a csercselli katonai akadémia vezetője volt, és több stratégiai jelentőségű katonai körzetet is irányított. 1989-ben, tábornoki rangban mondott le, miután a hadsereg átalakítását illetően nézeteltérései alakultak ki a politikai vezetéssel.
1993-ban, a polgárháború idején védelmi miniszterré nevezték ki, majd 1994 januárjában a Legfelsőbb Biztonsági Tanács államfővé tette.
Hivatalba lépése után megpróbált párbeszédet kezdeményezni az Iszlám Üdvfront vezetőivel, ami a hadsereg egy részének ellenállását váltotta ki, mivel sokan a keményebb fellépést támogatták. 1995-ben megnyerte az ország első többjelöltes elnökválasztását, majd egy évvel később új alkotmányt fogadtatott el, amely megerősítette az elnöki hatásköröket. Ugyanakkor az iszlamistákkal való viszony és a biztonsági helyzet továbbra is megosztotta a hatalmi elitet. Elnöksége alatt súlyos erőszakhullámok és civil áldozatokat követelő támadások zajlottak, amelyek Algír környékét is érintették – számolt be a Le Monde.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!