Miközben az egész világ fegyverkereskedelme lényegében stagnált – mindössze néhány tizedszázalékos visszaesést mutatva –, Európa és az Egyesült Államok növekvő étvágya teljesen felülírta a globális tendenciát. Más régiók visszaeső vásárlásai csupán elfedték azt a tényt, hogy a nyugati blokk valójában soha nem látott mértékben mozdult el a fegyverkezés irányába.
A kontinens ezzel olyan ugrást hajtott végre, amelyre korábban nem volt példa – és amely sokat elárul Európa jelenlegi biztonsági és politikai önképéről is.
A folyamat ma már vitathatatlan: Európa nem csupán mohó felvásárlója a fegyvereknek, hanem egyre agresszívebben terjeszkedő exportőre is. A nyugati nagyhatalmak – mindenekelőtt Franciaország, Németország és Olaszország – nem engednek vezető pozíciójukból, sőt évről évre tovább növelik befolyásukat a fegyveriparban. Mögöttük pedig ott húzódik az a geopolitikai háttér, amelyet sokszor csak ürügyként emlegetnek: az orosz–ukrán háború, a brüsszeli „stratégiai autonómiáról” szóló végtelen viták és a NATO-ban egyre hangosabban hangoztatott fenyegetéskép.
Ezek együtt olyan mentsvárat kínálnak, amely mögött Európa gond nélkül hajtja feljebb a hadiipari teljesítményt.
A nyilvánosság előtt minden politikus a békéről és a feszültség csökkentéséről beszél, ám a valóság egészen más: a csukott ajtók mögött óriási összegekről döntő üzletemberek és állami delegációk ülnek tárgyalóasztalhoz. Ezeken a megbeszéléseken nem a béke építése a téma, hanem újabb és újabb milliárdos fegyverüzletek aláírása – olyan megállapodásoké, amelyek hosszú évekre meghatározzák Európa valódi érdekeit.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!