Az orosz–ukrán háború már több mint négy éve tart, és bár a frontvonalak, valamint a bombázott városok listája folyamatosan változik, a civilek helyzete alig javul. Az Amnesty International szerint a tél közepén sokan maradtak hosszú hetekre alapvető ellátás – fűtés, áram és víz – nélkül, egyesek pedig heteken át teljes sötétségben éltek. Mindez ráadásul Magyarország szomszédságában történik, Sátoraljaújhely mindössze néhány tíz kilométerre fekszik attól az országtól, ahol az alábbi történetek mindennaposak – számolt be róla a Boon.

(Forrás: AFP)
Nelia, egy fiatal édesanya számára a legkeservesebb pillanat az elmúlt négy évben volt, amikor lánya hatodik születésnapját ünnepelték egy pincében, ahol már két hónapja éltek, miközben Kupjanszkot orosz csapatok tartották megszállás alatt. A kislány a félelemtől dadogni kezdett, és éjszakánként sírva ébredt.
Soha nem fog elmúlni a fájdalom, hogy a lányomnak ezt át kellett élnie
– mondta. Nelia az utcán hallott az evakuálásról, és mindössze húsz perce volt dönteni. Csak a legszükségesebb dolgokat vitte magával, majd Harkivban kezdtek új életet a nulláról. Munkát keresett, és igyekezett nyugodt körülményeket biztosítani most hétéves lánya számára, aki még mindig rémálmokkal küzd. A kislány egyszer egy filmet látott az Eiffel-toronyról, és azt mondta: ha véget ér a háború, Párizsba szeretne utazni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!