Az ukrán elnök nyomatékosította, hogy továbbra is a blokkhoz való csatlakozás a fő céljuk. Hozzátette, hogy biztos benne, ha néhány EU-képviselő nem követ el hibákat, akkor a csatlakozás megvalósulhat.
Azzal érvelt, hogy országa már most erősíti az uniót biztonsági szempontból. Szerinte ez ma mindenki számára prioritás.
Zelenszkij véleménye szerint az Európai Unió egy jóval erősebb szövetséggé válhatna, ha olyan országok is a részét képeznék, mint Norvégia, Ukrajna, az Egyesült Királyság és Törökország.
Úgy fogalmazott, hogy ez a négy ország hiányzik jelenleg az Európai Unióból. Azzal próbált érvelni, hogy Törökország és Ukrajna együtt katonai értelemben felülmúlják Oroszország haderejét, beleértve a Fekete-tenger és a légtér feletti ellenőrzés kérdését is.




















