Képviselői szintű fizetés élethossziglan
Az egyik feltett kérdésben a szlovákiaiak arról dönthetnek, hogy megszüntessék-e Robert Fico miniszterelnök és más állami vezetők életjáradékát. A 2024-ig csak a volt államfőket megillető privilégiumot, amely a parlamenti képviselők fizetésével egyezik meg, két éve, a kormányfő elleni merényletkísérlet után kiterjesztették a legalább két ciklust kitöltött korábbi miniszterelnökökre és házelnökökre. Ezzel egy időben a szlovákok arról is szavaznak majd, hogy újranyissák-e a korábban a súlyos bűncselekményekkel és a korrupcióval foglalkozó különleges ügyészséget, amelyet a Fico-kormány alatt számoltak fel, illetve az ugyancsak felszámolt nemzeti bűnüldöző ügynökséget, a NAKA-t, amelyet terrorelhárító központtá alakítottak.
A Napunk című felvidéki lap több szlovákiai magyar véleményét is megkérdezte előzetesen. Volt, aki például úgy vélekedett, nem tartja helyesnek a miniszterelnököknek biztosított életjáradékot, ami nem is tekinthető bevett gyakorlatnak az európai országok többségében, miközben a hétköznapi embereket gazdasági megszorítások sújtják. A nyilatkozó egyúttal a különleges ügyészség és a NAKA megszüntetését a bűnüldözés gyengítésének tartja.
Mindeközben a szlovák közélet továbbra is a töredezettség képét mutatja. A legújabb felmérés szerint az ellenzéki, liberális Progresszív Szlovákia kapta volna a legtöbb szavazatot, amennyiben júniusban választásokat tartottak volna, mégpedig 18,1 százalékos eredménnyel. Fico pártja, a Smer–SD a második helyen áll 17,7 százalékkal a Focus ügynökség felmérése szerint. A sok párt közül a Demokraták (4,8 százalék), az Szlovák Nemzeti Párt (4,2), a Magyar Szövetség (3,9 százalék) és a Sme Rodina (Család vagyunk, 2,8 százalék) be sem jutna a pozsonyi parlamentbe.
Borítókép: A Demokraták aranykáddal kampányoltak, hogy felhívják a figyelmet a túlságosan jól tartott politikusokra (Forrás: Facebook / Demokrati)






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!