Politikai játszmák a romok felett
A katasztrófa a kínai történelem egyik legérzékenyebb politikai vákuumában következett be. Mao Ce-tung, a párt teljhatalmú elnöke ekkor már súlyos beteg volt, napokra a halálától, és a pekingi hatalmi elit a belső utódlási harcokkal volt elfoglalva. A kommunista ideológia szerint a szocialista államnak képesnek kellett lennie önállóan, külső segítség nélkül megoldania minden problémát.
Ezért amikor a nemzetközi közösség, az ENSZ és a Vöröskereszt felajánlotta a modern mentőcsapatokat, gyógyszereket és nehézgépeket, a kínai kormány büszkén és határozottan elutasította azt.
Ahogy azt a Harvard University történelmi archívuma is megerősíti, Peking hermetikusan lezárta Tangshan térségét a külföldi újságírók és diplomaták előtt. A mentést a kínai hadsereg több mint százezer katonájára bízták, akiknek azonban nem voltak modern műszereik, így napokon át puszta kézzel, lapátokkal és feszítővasakkal ásták a romokat, miközben emberek tízezrei haltak meg a törmelékek alatt szomjúságban és fertőzésekben.
Újjászületés a hamvakból
Kína éveken át titkolta a tragédia valós méreteit. Csak 1979-ben, három évvel a katasztrófa után hozták nyilvánosságra a hivatalos 242 ezres halotti statisztikát, amelyet a független nemzetközi szervezetek a mai napig erős kétkedéssel fogadnak. A tragédia azonban tartós traumát és egyben fordulatot hozott a globális szeizmológiában és építészetben. A katasztrófa után Tangshant teljesen ledózerolták, és a semmiből építették újjá egy modern, immár szigorúan földrengésbiztos struktúrák szerint tervezett várossá. A belvárosban felállított hatalmas emlékmű mementóként áll az emberiség előtt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!