Ma kezdték meg az Oxford–AstraZeneca-vakcinák beadását az Egyesült Királyságban, ezzel az európai szigetország lett az első olyan állam a világon, ahol alkalmazzák a svéd gyógyszeripari vállalat és a brit egyetem koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagát. A 82 éves Brian Pinker nyugdíjas karbantartásvezető volt az első személy, aki megkapta az oltást egy oxfordi kórházban helyi idő szerint reggel fél 8-kor.

Fotó: MTI/AP/PASteve Parsons
Az oltásokat összesen hat egészségügyi intézményben – London, Oxford, Sussex, Lancashire, Warwickshire kórházaiban – adják be, és mintegy 530 ezer adag vakcina áll rendelkezésre. Sajtóhírek szerint a kormány további százmillió adag vakcinát rendelt – ez ötvenmillió ember beoltására elegendő – és remélik a politikusok, hogy az év első hónapjaiban több millió lakost sikerül majd beoltani.
– Ez sarkalatos pillanat a szörnyű koronavírus elleni küzdelemben, és remélem, hogy mindenkinek reményt ad arra, hogy lássák a pandémia végét
– jelentette ki Matt Hancock, az Egyesült Királyság egészségügyi minisztere.
Boris Johnson brit miniszterelnök figyelmeztetett, hogy rövid távon a jelenleginél is szigorúbb vírusellenes korlátozásokra lehet szükség, többek közt azért is, mert nemrégiben észlelték a szigetországban a koronavírus egyik mutációjának terjedését.
A vírus új változatának megjelenése miatt a kormány a második dózis oltóanyag beadása helyett jelenleg arra fókuszál, hogy az első adagot minél több állampolgár megkapja. Korábban az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat vezetője, Pascal Soirot kijelentette, hogy az Oxfordi Egyetem kutatóival közösen kifejlesztett oltóanyag a koronavírus új változatával is képes lehet felvenni a harcot. A brit orvosok közül nem mindenki ért egyet a stratégiaváltással, azonban többek szerint okosabb döntés azt középpontba helyezni, hogy minél többek megkapják az első oltást. A kormány korábban közzétett oltásprogramja szerint először az idősotthonokban élő 80 év felettieket oltják be, illetve az egészségügyben dolgozókat, ezt követően pedig az 50 év feletti személyeket.
– A második dózis valószínűleg nagyon fontos a védelem időtartama szempontjából, tovább növelheti a vakcina hatékonyságát
– jelentette ki egy brit főorvos utalva arra, hogy a valódi védelmet a második oltás biztosítja.
A brit hatóságok által tavaly december végén engedélyezett Oxford–AstraZeneca-vakcina előnye, hogy olcsóbb és nem igényel különösen alacsony hőmérsékletet: gyakorlatilag hűtőszekrényben lehet tárolni, ezzel elősegítve szállítását és alkalmazását. Ahogy a Pfizer–BioNTech oltóanyagból, a svéd–brit konzorcium vakcinájából is két oltásra van szükség a teljes védelemhez. A hónap elején továbbá az Egyesült Királyság a Pfizer–BioNTech-vakcinák alkalmazását is elsőként kezdte meg, ez az oltóanyag azonban nagyon alacsony hőmérsékletet igényel és az ára is magasabb. Nemrégiben Eva De Bleeker holland államtitkár közösségi oldalán véletlenül nyilvánosságra hozta a koronavírus elleni vakcinák árát. A politikus által közzétett táblázat szerint az Oxford–AstraZeneca oltóanyaga a legolcsóbb – 1,78 euróba kerül (körülbelül 635 forint) – az eddig kifejlesztett ellenszerek közül, a BioNTech–Pfizer-vakcina pedig a negyedik a sorban 12 eurós (körülbelül 4283 forint) árával.