Olaszországban immár heten veszítették életüket, ebből hatan Lombardia tartományban, egy ember Venetóban halt meg a koronavírus okozta fertőzés nyomán. Mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak. Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a milánói Sacco kórházban halt meg. A fertőzöttek száma tegnap meghaladta a kétszázat, a többség Lombardiában és Venetóban kapta el a betegséget. További fertőzötteket Emilia-Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kórházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van. A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon – írja az MTI. Az olasz egészségügyi hatóságoknak nem sikerült azonosítaniuk, hogy ki hurcolta be a kórokozót. Olasz virológusok szerint a lombardiai gócpont a karantén alá helyezett területen, Codogno kórházából indulhatott el, ahol az első betegen nem ellenőrizték a koronavírus-fertőzést. Ez magyarázná, miért magas a lombardiai betegek között az orvosok és egészségügyi dolgozók aránya.
Lombardiában és Venetóban vasárnaptól az olasz hatóságok rendkívüli korlátozó intézkedéseket vezettek be. Az érintett tartományokban a héten nincsen oktatás, a még nyitott templomokban nem mutatnak be misét, a temetéseket szűk körben tartják, az esküvőket, ha lehet, elhalasztják. Felfüggesztették a nem életmentő orvosi beavatkozásokat. Milánóban a metrójáratok majdnem üresen közlekednek, Torinó központja is leginkább szellemvárosra emlékeztet. Lezárták a Milánó jelképének számító dómot, valamint a Scala operaházat, és zárva tart a velencei Szent Márk-bazilika.
– A tanítást egész hétre felfüggesztették, erről e-mailben értesítettek minket tegnap. A városban a múzeumok, a mozik és a nagy nyilvánosságot vonzó létesítmények is bezártak határozatlan időre – mesélte lapunknak a Milánóban élő Annalisa, aki egy üzleti iskolában tanít. Mint mondja, az oktatási intézményben már hetekkel ezelőtt rendkívüli intézkedések léptek életbe, kéztisztító felszereléseket tettek a campus számos pontjára, a rektor pedig biztosította a lehetőséget arra, hogy aki csak teheti, otthonról dolgozzon. – Ettől függetlenül nem beszélnék pánikról – fogalmaz a harmincas éveiben járó nő, azt ecsetelve: a hatóságok jól kommunikálják, hogy a legtöbb esetben megelőző intézkedésekről van szó, így semmi ok a kétségbeesésre. Szerinte az interneten az üres szupermarketekről keringő képek eléggé megtévesztők, ugyanis tévesen keltik azt a látszatot, hogy Olaszország tartalékai fogyóban vannak, nem tudja kezelni a helyzetet. – Természetesen a kockázat fennáll, de mindenekelőtt próbálunk hallgatni a józan eszünkre – mondta kérdésünkre Annalisa.