Levélszavazás Lengyelországban, halasztás Romániában

Megszavazta hétfő este a lengyel alsóház (szejm) azokat az előírásokat, amelyek szerint az idei elnökválasztást a koronavírus-járvány miatt levélszavazással bonyolítják le, az eredetileg május 10-re kiírt voksolást pedig a házelnök egy héttel későbbre halaszthatja el.

Forrás: MTI2020. 04. 06. 23:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A PiS elnöke, Jarosław Kaczyński már a múlt héten rámutatott: a választás elhalasztása jelen körülmények között az alkotmányos előírások egyértelmű megsértését jelentené.

A lengyel közszolgálati televízióban hétfőn közölt felmérés szerint a lengyelek 58,5 százaléka biztonságosnak tartja a levélben szavazást a járvány idején, 41,5 százalék ellenkező véleményen volt. A válaszadók 57,5 százaléka jelezte, hogy részt vesz az így lebonyolítandó választáson.

A lengyel államfőt közvetlenül választják. Amennyiben az első fordulóban a győztes jelölt nem kapja meg a szavazatok több mint felét, két héttel később második fordulót tartanak, amelyben a két legsikeresebb jelölt mérkőzik meg egymással. Eddigi felmérések szerint Andrzej Duda jelenlegi elnök egyértelműen a szavazás fő esélyese.

Romániában elhalasztják az önkormányzati választásokat

A bukaresti kabinet hétfő késő este véget ért ülésén elfogadott egy sürgősségi kormányrendeletet, amellyel meghosszabbította az év végéig az önkormányzati képviselők és polgármesterek június elején lejáró mandátumát.

Korábban az állandó választási hatóság javasolta a kormánynak, az államfőnek és a parlamentnek, hogy halasszák el a helyhatósági választásokat a rendkívüli közegészségügyi helyzet miatt. A voksolást eredetileg június végén tartották volna, de március 16. óta rendkívüli állapot van érvényben, amelyet jövő héten az államelnök meg fog hosszabbítani még egy hónappal.

A most elfogadott jogszabály szerint a választásokat mindenképpen meg kell tartani az idén, de a pontos időpontról később dönt a kormány. Ludovic Orban miniszterelnök pénteken azt mondta, a kormány azon gondolkozik, hogy szeptemberi időpontra írják ki a választást.

A hétfői kormányülésen a kabinet elfogadott egy 810 millió euró értékű intézkedéscsomagot is, amelynek költségeit európai uniós támogatásokból fogja lehívni. Ebből a keretből fogják kifizetni védőfelszerelések beszerzését 350 millió euró értékben, akárcsak 75 ezer egészségügyi dolgozó egyszeri plusz juttatását annak elismeréseként, hogy részt vesznek a koronavírus-járvány megfékezésében. A juttatás bruttó értéke 2500 lej (187 500 forint), amely járulékmentes, így csak a 10 százalékos jövedelemadót vonják le.

A 810 millió eurós pénzkeretből még a járvány idején idősek ellátásával foglalkozó szociális munkások szolgáltatását, valamint a karanténban levők testhigiéniai termékekkel való ellátást biztosítják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.