Hatalmas tűz ütött ki ma hajnalban 5 órakor, a Párizs peremkerületéhez, Seine-Saint-Denis-hez tartozó területen lévő 7 ezer négyzetméteres raktárépületben. A riasztásra több mint 150 tűzoltó érkezett, de már nem tudták megmenteni sem az épületet sem a benne tárolt nagy mennyiségű kórházi maszkot, amelyek elszállításra vártak, hogy szükség esetén felhasználják azokat valamely francia klinikán a koronavírust gyógyító orvosok. A sebészi maszkokon kívül különböző textiláruk is a tűz martalékává váltak – írja a V4NA hírügynökség.
Megsemmisültek a no-go zóna mellett a kórházi maszkok
Három órán keresztül oltották a lángokat és még most is azt figyelik, hogy a tűz újra éled-e abban a raktárban, ahol rengeteg orvosi maszkot is tároltak. A gyújtogatást nem lehet kizárni, a rendőrség nyomozni kezdett, a mintákat pedig laboratóriumba küldték.
Ezekben a raktárakban éppen azokat az anyagokat tárolták, amelyek Ázsiából érkeztek a pandémia leküzdésére. A tűz már éjjel tombolni kezdett, ezért eltelt néhány óra, mire felfedezték azt, és a tűzoltók kiérkeztek a helyszínre. Emberéletben nem esett kár, mert hajnalban még senki sem volt a területen. Az oltást reggel nyolcra fejezték be, de még napközben is megfigyelik a területet, nehogy újra lángra kapjon.
A LeParisien szerint a gyújtogatás gyanúját még nem zárták ki, a nyomozást a helyi rendőrség elkezdte. A tűz után a helyszínen vett mintákat a rendőrség prefektúrájának központi laboratóriumába küldték elemzésre.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor egyetért Robert Ficoval: Ursula von der Leyen javaslata csődbe vinné Európát!

Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában

Napi horoszkóp 2025. május 9.: az Ikreknek szuperereje van, a Bak előhozza laza oldalát

Fico megakapta a lengyelek engedélyét, hogy Putyinhoz menjen: Ukrajna tombol, szerinte ez gyalázat

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Nem várt helyről jött a megsemmisítő pofon Magyar Péternek

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Ezt az egy hozzávalót cseréld le a krumplisalátában, jobb lesz mint valaha

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó
Címoldalról ajánljuk