Ne fizessenek a szupergazdagok – Made in America

Minap robbant a hír, hogy az Újvilág leggazdagabbjai, köztük olyan híres személyek mint Jeff Bezos Amazon-alapító, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, Elon Musk Tesla-tulajdonos és Soros György „filantróp” évekig közel nulla szövetségi adót fizetett be a közösbe. Miközben a szupergazdagok vagyona összesen 401 milliárd dollárra nőtt, addig mindössze 13,6 milliárd dollár jövedelemadót voltak kénytelenek befizetni. Ráadásul mint kiderült, Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítvány fő mecénása és szellemi atyja évekig veszteséget volt kénytelen elkönyvelni befektetésein, így mentesülve az adófizetés alól – írja a Tűzfalcsoport.

Fotó: MTI

De ez mégis hogyan lehetséges, és miért csak a nagyon kiváltságosok élhetnek ezzel a lehetőséggel? A képlet „egyszerű”: vásárolj, adósodj el és halj meg – amint látni fogjuk, ez az átlagember számára inkább illogikusnak tűnik, mintsem követendő példának. Az ultragazdagok tulajdonképpen megvesznek egy nagy értékű eszközt, felépítenek egy céget vagy egy hatalmas vagyont örökölnek. Ameddig nem adják el, nem kell adót fizetniük, így minimalizálva a tényleges jövedelmüket. Természetesen nekik is vannak kiadásaik, de a pénzügyi forrást kölcsön biztosítja, aminek fedezete a hatalmas vagyon. A pénzügyi intézmények előszeretettel, alacsony kamat mellett hitelezik az ilyen ügyfeleket, így tulajdonképpen pár százalékos költség mellett lehet pénzhez jutni. Ezzel szemben a bérből és fizetésből élők kénytelenek átlagosan bruttó bérük több mint harminc százalékáról is lemondani.

Végső soron a felső tízezer fényűző életét kölcsönből finanszírozza, miközben bevallott jövedelme elenyésző vagy éppen nincsen.

Az életük vagy pályafutásuk végén különböző pénzügyi trükköket alkalmazva és/vagy filantropikus alapítványokon keresztül elrejtik a pénzüket, ahonnan majd adózatlanul jut tovább az örökösök birtokába. A kör pedig kezdődik elölről.

Az utóbbi lépésre jó példa Soros György pénzügyi manőverezése, hisz az elmúlt években majdnem teljes vagyonát átmozgatta az általa irányított Nyílt Társadalom Alapítványok javára, kikerülve mindennemű adózást. Ráadásul ezzel a lépéssel még saját adókötelezettségét is csökkenti, ami szintén jó üzleti megoldásnak bizonyul. Nem Soros György az egyetlen spekuláns Amerikában, aki filantrópként (?) eladományozza vagyonát, hisz az elmúlt évek során több száz milliárd dollár vándorolt át magánalapítványokba. Olyan helyekre, ahonnan leginkább liberális lobbitevékenységeket támogatnak, és számos kormányzati döntést próbálnak befolyásolni, legtöbbször sikerrel.

Fotó: MTI

Ennek ellenére a szupergazdagok, élükön Soros Györggyel, eléggé jépmutató módon vagyonadó kiszabását javasolták még az amerikai elnökválasztások előtt. Ebből az adófajtából több mint háromezermilliárd amerikai dollárt reméltek, de a fentebb megismert pénzügyi trükközést látva nem ők lesznek, akik megfizetik ezt az adót. Több mint valószínű, hogy a Soros-féle moralitás mögött a Joe Biden-adminisztráció adónövelési politikájának akarnak megágyazni. Az elnöki kampány során számos demokrata párti politikus nyíltan kiállt a közterhek emelése mellett, és azóta sem tett le róla. A baloldal csak az adóemelésben látja a megoldást, sőt már nemcsak a bérből és fizetésből élők terheit akarják emelni, hanem a társasági adót is tovább növelnék. Ez szöges ellentéte a republikánusok alacsony adókulcsok mellett is működő munkahelyteremtő politikájának.

A Soros-blog egyenesen a legjobb döntésnek nevezi az amerikai vállalatok további megsarcolását.

Sőt egészen odáig megy, hogy megkérdőjelezi a technológia fejlődést jelentő automatizációt, és a szabad piaccal szemben inkább az állam ilyen jellegű ösztönző politikájában látja a megoldást. A Project Syndicate oldalán megjelent írás ráadásul továbbmegy, és egyenesen remek ötletnek tartja a Biden-féle globális minimum társasági adót. Természetesen ehhez más országoknak is lesz egy-két szava, és korántsem biztos, hogy az USA sikeresen ki tudja használni hatalmas pénzügyi erejét. Egy ilyen adófajta bevezetése egyrészt szuverenitásbeli kérdéseket is felvet, másrészt komoly gazdaságpolitikai aggályokat is felszínre hozhat.

Összességében nincs itt másról szól, mint az örökös baloldali mantráról Amerikától kezdve Magyarországig, amely lényegében az eladósításban és a minél nagyobb elvonásban látja a megoldást. Viszont mindazok, akik eddig is trükkök százait alkalmazták, kevésbé vagy egyáltalán nem fogják megérezni ezt az adóelvonást. Ezzel szemben a középréteg és a saját erejéből vagyont építeni képes vállalkozók lesznek mindezen téves politika elszenvedői.