Újabb bizonyítást nyert az amerikai milliárdos spekuláns, Soros György befolyása és hatalma a legfőbb európai bíróság, az Emberi Európai Jogok Bíróságának (EJEB) berkein belül, ugyanis szekció elnökké választották az egyik, bizonyíthatóan Soros Györgyhöz köthető bírát.
A Valeurs actuelles francia hetilap még februárban közölt egy tényfeltáró cikket, melyben Grégor Puppinck-nak, az European Centre for Law and Justice (ECLJ) civil szervezet vezetőjének kutatása alapján részletesen leírták, hogy Soros György és a hozzá köthető civil szervezetek miként szivárogtak be az EJEB-be. Puppinck kiderítette, hogy az EJEB bíráiból 18-an bizonyíthatóan közvetlen kapcsolatban álltak Soros-féle szervezetekkel, ami igencsak megkérdőjelezi a bíróság függetlenségét és pártatlan ítéleteit. Ez olyan jogi összeférhetetlenség, amely Európa-szerte nagy felháborodást váltott ki, erre fel most azt a Yonko Grozev-et tették meg a testület egyik szekciójának elnökévé, aki korábban a Soroshoz köthető European Rights Centre munkatársa és a szófiai Nyílt Társadalom Intézet felügyelőbizottságának tagja volt.
A bolgár bíró azt a Pussy Riot nevű orosz punk együttest, feminista csoportot védte, akik 2012. február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház előtt egy performansz keretében előadták a „Szűzanya, zavard el Putyint!” című dalt.
Az előadás, illetve az arról készült felvételek rendkívül nagy sajtóvisszhangot kaptak, a csoport három tagját a helyszínen letartóztatták huliganizmus és vallási gyűlölet szítása miatt. Őket védte tehát Grozev, akit 2014-ben kineveztek a strasbourgi bíróság bírájává, ezt követően pedig a bíróság a feministák javára döntött Oroszországgal szemben.
Yonko Grozev 2014-es strasbourgi kinevezése sokakat meglepett, mivel a kinevezéséről döntő bolgár bizottság három tagja korábban munkatársa volt Grozevnek Soros egyik civil szervezetében, de az eljárás szabálytalansága miatt benyújtott panaszt az Európa Tanács elutasította. Az már csak hab a tortán, hogy Grozevet úgy nevezték ki az EJEB egyik bírájává, hogy semmilyen bírói tapasztalattal nem rendelkezett. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az EJEB tagjaként több olyan ügyben is bíróként vett részt, amelyekben még korábban ügyvédként szerepelt, egyébként zömében valamely Soros-NGO-hoz kapcsolódó ügyről volt szó. Márpedig az ilyen magatartás egy bíró esetében alapvető etikai kötelezettségeinek súlyos megsértését jelenti, amely miatt az illetőt bármely jogállamban súlyos fegyelmi eljárás alá vonnák. A Grozev által vezetendő szekció kilenc bírájából négyen a 18 Soros-közeli bírák közül valók, ez további bizonyíték a Soros-hálózat befolyására a legfőbb európai igazságügyi szerv, az EJEB berkein belül, írja a Valeurs actuelles francia hetilap.