Ebben a koordináta-rendszerben mit jelent a megtérés? Az egyéni felelősségtudatra ébredést, őszinte megbánást, valódi változást és jellemfejlődést? Talán. Juronics Tamás bizonyos értelemben a legleírhatatlanabb lelki aktust, azt a belső történést választotta témájául, amelyet többnyire misztikum övez, s amelyre alig vannak fogalmaink, hiszen túl van a fogalmiságon, talán a legmesszebb áll tőle. A darab igazi kihívását az jelenti, hogy a tánc nyelvén mindez pontosabban kifejezhető-e? Milyen ez a formanyelv? A mozdulatok izgatók, tűpontosak, a táncban elégnek, feloldódnak a jellemek és a sorsok; mindez egyedi, egyszerre klasszikus és újszerű. Itt semmi sem szokványos, minden okkult, paranormális, talán szent is.
A történések hálójában a psziché mozzanatai akadnak fenn. A szereplők egymás álmai és egymás démonai. A nézőben a borges-i gondolat, az „őt is csak álmodja valaki” is megidéződhet. Az előadás mozgásrendszerére a megszállottság, az önmagába csavarodó belső hajtóerő és a tiszta, konok határokkal rendelkező, nagy ívű, mégis érzékeny, kidolgozott koreográfia egyaránt jellemző, méltó társként olvadva össze a színpadon Arvo Pärt, Johann Sebastian Bach, Frédérich Chopin és Födő Sándor zenéjével.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!