A városhoz több szállal kötődő romantikus írónak állít emléket immár lassan három évtizede Balatonfüred emblematikus eseménye, a Jókai-napok, amelyet idén huszonnyolcadik alkalommal rendeznek meg április 25. és 28. között.
A programsorozat ma este hatkor a Kecskeméti Énekes Kör és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjével kezdődik, Erdei Péter Liszt-díjas karnagy vezényletével.
A megnyitóünnepség holnap lesz, a Jókai-emlékház udvarán tíz órakor köszöntőt mond Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója és Bóka István, Balatonfüred polgármestere, közreműködik Kéry Kitti színművész. A ceremónia után közvetlenül irodalmi séta indul az író nyomában Hansági Ágnessel, Kiss A. Krisztával és Górász Péterrel, majd az Irodalmi Magazin Jókai-lapszámát ismerhetik meg az érdeklődők.
A hagyományos gálaesten a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar művész tanárai és színművész szakos hallgatói lépnek fel az Anna Grand Hotel dísztermében.
Szombaton a Koloska-völgyben a Jókai-bableves-főző versenyen, mintegy hatvan csapat vág neki a főzésnek.
Vasárnap a Jókai-emlékházban mesés-bábos tárlatvezetést rendeznek a Bárókerti Bábszínház közreműködésével a gyerekeknek. Este a Kisfaludy Galériában pedig Rabindranáth Tagore és Lálan dalait szólaltatja meg Parvathy Baul Nyugat-Bengáliából származó bául énekesnő és Wittek Béla, aki arab lanton kíséri.
Idén ezzel még nem ér véget a rendezvény, hiszen május 1-jén Jókai-majálist rendeznek, amelyen színházzal, tánccal, koncertekkel és múzeumi alkotófoglalkozásokkal várják a családokat.
A Jókai-napok részletes programja a balatonfured.hu oldalon olvasható.