Az M5 kulturális csatorna „minden lírai kilométerkőnél jelen lesz” a költészet napján, csütörtökön – mondta el Siklósi Beatrix csatornaigazgató az MTI-nek.
Kiemelte, hogy a csütörtökön 9 órakor kezdődő Versmaraton közös együttműködésben valósul meg a Kossuth Rádióval. Az M5 több alkalommal jelentkezik a Petőfi Irodalmi Múzeumból (PIM), ezzel párhuzamosan egy internetes stáb a fővárost járva Facebook-bejegyzésekben számol be a legizgalmasabb költészet napi megmozdulásokról.
Külhoni helyszíneket is bevonnak a költészet napi műsorokba, valamint vidéki városokból is jelentkeznek. Mindennek az összegzése lesz majd látható az esti kulturális híradóban és az Ez itt a kérdés című műsorban. Az M5 műsorstruktúrája egész nap a költészet napjához idomul – hangsúlyozta Siklósi Beatrix.
A csatornaigazgató elmondta azt is, hogy az M5 folyamatosan hírt ad majd a HangHordozók pályázatról, a Magyar Napló Kiadó antológiájában megjelenő kortárs szövegekről, valamint azok megzenésített darabjairól.
A Versmaraton a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozata, amelyet a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány 2010-ben indította útjára a Kossuth rádióval és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA).
A Versmaratonnak idén a PIM ad otthont április 11-én, az eseményt a HangHordozók című versmegzenésítő verseny, valamint a Szaval a suli című versmondó verseny kísérte. A Versmaratonon Az év versei 2019 antológia szerzői tizenkét órán át szavalják verseiket a PIM-ben.
A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.
Változatos programok Győr-Moson-Sopron megyében
Felolvasómaraton, verskommandó, versmondóverseny és koncert is szerepel a költészet napja alkalmából rendezett Győr-Moson-Sopron megyei eseményeken.
A Soproni Petőfi Színház művészei hetedik alkalommal „ajándékoznak” verseket a város több pontján április 11-én. Egyebek mellett utcákon, buszokon, vonatokon, iskolákban, a barlangszínházban, a polgármesteri hivatalban és könyvtárakban mondanak verseket. A kezdeményezés célja, hogy közvetlenül és kötetlenül hívja fel a figyelmet az ünnepre, népszerűsítse az irodalmat, bemutassa a magyar kulturális értékeket és bebizonyítsa, hogy a versek hétköznapi életünk részei. A verskommandó idén is száz költeménnyel készül.