Költők és korunk
Nem véletlen, hogy gazdaságkorban sem lankad a kultúrharc, ami nem feltétlenül a verseket naponta fogyasztók között zajlik.
Nem véletlen, hogy gazdaságkorban sem lankad a kultúrharc, ami nem feltétlenül a verseket naponta fogyasztók között zajlik.

Nehéz ellenállni a vágynak, hogy leírjuk lelkünk rezdüléseit, versbe kívánkozó gondolatainkat.

A Nem, nem soha! című irredenta verset is szerző József Attila olyannyira összetett jelenség, hogy sem ide, sem oda nem lehet egyértelműen besorolni.

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ugyanezen a napon született 1900-ban a magyar irodalom egy másik nagy alakja, Márai Sándor is.

A csütörtökön 9 órakor kezdődő Versmaraton közös együttműködésben valósul meg a Kossuth Rádióval – emelte ki a kulturális csatorna igazgatója.

Változatos programokkal ünneplik a magyar költészet napját Szombathelyen; óriás puzzle kirakása, verses délután, hangos képregény bemutatása, lakáskoncert szerepel a kínálatban.
Az egyéni versmondás világrekordját készül felállítani a költészet napja alkalmából Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke. Az Ugorj be egy versre! szlogennel a Fészek Művészklubba április 11-re meghirdetett programho



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Sokan nem értenek velük egyet, a kommentelési lehetőséget máris korlátozták Szikora bejegyzésénél.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.