Se proletár, se kommunista

A Nem, nem soha! című irredenta verset is szerző József Attila olyannyira összetett jelenség, hogy sem ide, sem oda nem lehet egyértelműen besorolni.

József Attila nem volt se proletár, se kommunista. Most, hogy megragadtam az olvasó figyelmét, kifejtem, miért gondolom így. Aki végigsétál Makó főutcáján, egyszer csak a gimnázium tekintélyes épülete elé ér, ahová József Attila is járt ifjú korában.

Volt diákjuk emlékét egy márványtábla hirdeti, amelyen szó szerint ez olvasható: „Mi vagyunk az élet fiai, a küzdelemre fölkent daliák. Ebben a gimnáziumban tanult József Attila, a nagy proletárköltő 1920–1922. között.” Nap nap után több száz diák láthatja ezt az iskolába menet, a kommunizmus idején kihelyezett emléktábla szövege pedig akaratlanul is a fejükbe vésődik. A Nagyon fáj és a Kész a leltár szerzője így lép elő proletárköltővé az emlékezetükben.

Sokan talán az gondolják, hogy mindezzel nincs baj.

Pedig a hasonló, kommunizmus idején elhelyezett emléktáblák olyan marxista kulturális értelmezéseket hirdetnek mind a mai napig vagy olyan személyeknek, eseményeknek állítanak emléket, amelyeknek nincs helyük egy polgári, demokratikus társadalomban.

A Magyar Patrióták Közössége harcot hirdetett a velünk élő kommunista utcanévtáblák ellen, pusztán a törvényesség jegyében, hiszen az önkényuralmat támogató vagy azt hirdető személyek, fogalmak ilyesféle köztéri használatát törvény tiltja, amit országszerte rengeteg helyen sajnos nem alkalmaznak.

Jóhiszeműen tételezzük fel, hogy hanyagságból és nem egyéb megfontolásból. A patrióták a múlt héten adták át petíciójukat Gulyás Gergely miniszternek, aki üdvözölte a kezdeményezésüket.

Csakhogy az emléktáblák, emlékjelek használatát nem szabályozza törvény, ezért senki nem kérhet hatósági intézkedést egy Marx-dombormű ellen. Legfeljebb a jó ízlésre apellálhatnánk, melynek kifinomultságáról sokat elárul az, hogy 2019-ban országszerte még mindig József Attilát leproletárköltőző, a szovjet megszállást „felszabadulásnak” hazudó, a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulójáról könnyes szemmel megemlékező táblákra bukkanunk.

Ha továbbsétálunk a makói úton, akkor a kommunisták helyi csoportjának emléktábláját is felfedezhetjük, amelyen egy különben tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag díszeleg, Szegeden pedig még mindig helyén van a Marx-dombormű, igaz, utóbbi EU-konform mivoltát Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök is szavatolja.

Mindezektől nem valamiféle ideológiai harc vagy egyéb okból, hanem a saját szellemi higiéniánk és persze a kommunizmus áldozatai iránti tiszteletből kellene megszabadulnunk.

De térjünk vissza József Attilára, hiszen ma a magyar költészet napját ünnepeljük.

Tehát azt állítom, hogy a Hazám című vers költője nem proletárköltő. Igen, minthogy azt sem állítom, hogy keresztény költő lenne, csak azért, mert vannak istenes versei.

A makói tábla szövegéből a „nagy” jelző igen helyénvaló, de József Attila, bármennyire is szerette volna ordas ideológiájának hadseregébe sorozni a kommunista hatalom, a valóságban sohasem volt proletárköltő.

Hogy írt verseket munkásokról, a nyomorról vagy bizonyos társadalmi rétegekről? A polgári szemléletű Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc is költött hasonló verseket, ugyanúgy, ahogy a szerelemről, a halálról, a magyarságról és a világba vetett énről egyaránt írtak.

Óriási munkásságukat, lényegüket mégsem lehet egyetlenegy minősítéssel summázni. Téved, aki azt feltételezi, hogy ők végig tudatosan műveltek mindent, kiforrott eszmékkel, véleményekkel haladtak egyetlen cél vagy akarat felé. Ez heroikus, de hamis gondolat.

A Nem, nem soha! című irredenta verset is szerző József Attila olyannyira összetett jelenség, hogy sem ide, sem oda nem lehet egyértelműen besorolni. És ezt korántsem az idézett verssel támasztom alá: „Hiszen a társadalmi kérdésekkel való foglalkozás nem jobb- vagy baloldali érdek, hanem a magyarság egyetemes, történelmi érdeke.

És ennek gyújtópontjában áll a magyar parasztság. De a regösjárat, a falunéző, nem szabad, hogy regényes vágyakat tápláljon! Legyen politika nélkül való tudományos és erkölcsi gyarapodás! Majd azután politizáljunk, ha tudjuk már, hogy miről van szó, ha lelkünk ismét a népből való lesz, ha megtanultuk a néptől a népet!

Felszólítunk minden magyar egyetemi főiskolai hallgatót éppúgy, mint a középiskolák érettebb tanulóit, hogy teljesítse a magyar közösséggel szemben való kötelességét: menjünk a faluba!” – igen, ezt József Attila írta a Ki a faluba! című röpiratában, ami a Bartha Miklós Társaság gondozásában jelent meg.

A társaság egyik célja „a fiatal nemzedék hazaszeretetének, hazafias gondolkodásának ébrentartása” volt, és innen indult a népi írók színe-java, Féja Géza, Erdélyi József, Kodolányi János és Németh László is. Mint utólag kiderült, Kosztolányi Ádám József Attiláról írt visszaemlékezéséből a cenzorok kihúztak minden olyan részletet, ami kétségbe vonhatta volna a költő baloldaliságát.

Ez is tanulságos történet.

Akárcsak József Attila kérése: „adj emberséget az embernek. / Adj magyarságot a magyarnak”.