Állandó kiállítás részeként tekinthető meg a Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kásler Miklós hangsúlyozta: a kincslelet eszmetörténeti jelentősége az, hogy rajta ezüstbe vésték a görög-latin kultúrát, de megjelent egy újfajta spiritualitás, a kereszténység is.

Forrás: MTI2019. 06. 28. 12:55

Mráv Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat bevezető terme azokat a témákat illusztrálja, amelyek közelebb visznek Seuso és a késő császárkori római elit életének megértéséhez. Ebben a térben a közönség nyolc témán és számos pannoniai lelőhelyű luxus-, illetve használati tárgyon keresztül ismerheti meg a rómaiak ezüsttárgyakhoz fűződő viszonyát, az arisztokratikus elit önmagáról alkotott képét és kereszténnyé válását.

Mráv Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Múzeum most megnyílt kiállításán először látható együtt a Seuso-kincslelet darabjaival az a korábban szintén Kőszárhegyen előkerült quadripus, amelyet a kutatók a Seuso-tárgyegyütteshez kötnek.

A tárlathoz fotókkal gazdagon díszített album is megjelent, amely részletesen megismerteti az olvasót a Seuso-kincs mindegyik darabjával, a leletegyüttes párhuzamaival, valamint a kutatás részleteivel is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.