Mindannyian éreztük, néhányan biztos mondtuk is már, hogy „Milyen kár, hogy ilyen későn találkoztunk!”. Alekszej Nyikolajevics Arbuzov Kései találkozás című darabjában ez a mondat nem hangzik el, és bennünk, nézőkben tulajdonképpen nem is így fogalmazódik meg a sajnálkozás, inkább úgy érezzük, hogy milyen jó, hogy az egymás előtt oly nehezen megnyíló, két magányos ember találkozott. Bár titkon drukkolunk, mégis megrázkódtatás nélkül beletörődünk, hogy az egymásra találás nem szól a hátralévő életükre, csupán egy szép emlék marad, amiről lehet nosztalgiázni.
Azzal, hogy nincs a szó szoros értelmében vett happy end, lesz igazán hiteles a darab. Minden más egyébről, ami a hitelességhez kell, Molnár Piroska és Jordán Tamás gondoskodik és persze a rendező, Sándor Pál a Rózsavölgyi Szalonban a nyáron többször is látható előadásban.
Fotó: Teknős Miklós
A romantikus vígjátékként aposztrofált, szerintem inkább – ha van ilyen – a szelíd dráma kategóriába sorolható történet egy tengerparti gyógyszállóban és környékén játszódik, itt bosszantja fel renitens viselkedésével a kissé morózus főorvost az idős beutalt: éjszakánként verseket szaval, énekel, sőt mezítláb kimászik az ablakon, csatangol a tengerparton és óramű-pontossággal eteti a sirályokat.
Az egymással eleinte meglehetősen ellenséges orvos és páciense között lassan törik meg a jég. A néző érzi – ami később be is bizonyosodik –, hogy bár nehezen vallják be, mindketten magányosak és hatalmas veszteségeket, családi tragédiákat cipelnek évtizedek óta. Egymásnak ugyan nem hazudnak, csak éppen kerülik a fájó igazságot, és amint fokozatosan lefoszlik sorsukról a titok, úgy kerülnek egymáshoz egyre közelebb. Érdekes módon a lassabban felengedő férfi az, aki az örökre együtt maradást ugyan nem, de a beutaló esetleges meghosszabbítását forszírozza, a nő viszont meghozza a végleges döntést. A taxi megérkezik, hogy kivigye az állomásra, marad a szép emlék és az emberi méltóság. Túl kései volt a találkozás.
