A történet feszes, a sorozat logikáját, képi világát hozza vissza, ám teljesen Jesse Pinkmanre fókuszálva; a mellékszereplők is csak akkor jelennek meg, ha kapcsolatba lépnek vele. Aaron Paul alakítása pedig megér egy újabb Emmy-díjat, a sorozat elején megismert izgága, piti bűnőzőallűrökkel ábrázolt kispályás drogdíler bűnbánó, megtört, nyugalomra vágyó férfivá érik, aki karakterének hírhedtté vált „bitch” káromkodását is már csak egy emlékképben süti el.
Albequerque, a kettétört telefonok, az illegális tevékenységet fedő alcégek ismerős világa újra izgalmasan van megrajzolva, és persze a sorozat rengeteg mellékszereplője is felbukkan a filmben. A másik legjobb alakítást Jesse egyik fogvatartója és kínzója, Todd (Jesse Plemons) nyújtja, aki a lelketlen gonosz olyan fokozatát adja elő meggyőzően, amilyen még Cormac McCarthy amerikai író erőszakos és brutális világában is feltűnő lenne.
Az pedig furcsa és szomorú egybeesés, hogy a világpremier napján, 78 éves korában meghalt Robert Forster színész, aki mélyen barázdált arcával és az illegális tevékenységet végző profik kimért, hideg stílusával a sorozat és a film egyik emlékezetes kulcsszereplője volt. (Ő többek között a Twin Peaksben és Tarantino Jackie Brown című filmjében is játszott.)
Kellett ez a film, hisz Walter White sorsa lezárult, a nézők és rajongók legnagyobb megelégedésére, és noha Jesse sorsa nyitott maradt, az El Camino megnézése után világossá vált, hogy a másik főszereplő is megérdemelt egy becsületes katarzist.
A jelképes keretekbe foglalt film és a rejtett motívumok Vince Gilligan mindenre kiterjedő figyelmét dicsérik, az egyik zárójelenet pedig igazi westernfilmhangulatot csempész minden idők leghírhedtebb drogtörténetének végébe.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!