Megrendítő olvasmány Mindszenty József bíboros, hercegprímás Kommunista arcélek című kötete. A szerző 1956 novemberében menedékjogot kért az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén, ahol aztán tizennégy (!) esztendőn keresztül tartózkodott – a kényszerű fogságban keletkezett jegyzeteiből állt össze a jelen kötet, melyről Cserháti Ferenc segédpüspök, a Mindszenty Alapítvány kurátora a következőket írja a kötethez csatolt ajánlóban: „Az Emlékirataimmal ellentétben Mindszenty bíboros ezt a kéziratát eredetileg nem kiadásra szánta.
Ez már abból is kitűnhet, hogy fogalmazását teljes nyíltság és szókimondás jellemzi, ami viszont mindig is meghatározta jellemét. Ahogy a cím is utal rá, a jegyzetek elsősorban a kommunista vezetők tevékenységét taglalják, de a bíboros e tanulmányok között külön fejezetet szentel a hitleri és kommunista diktatúra összehasonlításának is. Ezek a kéziratok páratlan mélységű kutatómunkáról tanúskodnak, és feltárják a két istentelen önkényuralom valódi arcát.”
Aztán következnek egymás után a „kommunista arcélek”: az első részben elsősorban a szovjet alakok, Sztálinnal az élen, a másodikban a magyarok (Rákosival az élen). Minden jel, minden ember Sztálin felé mutat, benne csúcsosodik ki az időben előre és hátra egyaránt minden és mindenki – a szerző Sztálin jellemzéséhez forrásként többek között Hruscsov 1956. február 25-én, a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán elmondott beszédét használja, és ez – mint a kötet sajtó alá rendezője és az elképesztően aprólékos és hasznos jegyzetapparátus szerzője, Soós Viktor Attila mondja – „végigkíséri a kötetet, a bíboros konklúziói, összevetéseinek eredményei nagyon fontos reakciók Hruscsov beszédére”.
Az olvasó egy idő után beleszédül, aztán szinte belefásul ennyi borzalomba, ennyi szörnyűségbe – de aztán mégsem fásul, fásulhat bele, mert a valóság szörnyűségeibe nem lehet belefásulni; Mindszenty pedig kérlelhetetlenül, egy történész szenvtelenségével sorolja adatait (melyet elsősorban az angol nyelvű irodalomból és sajtóból merít, ami meglehetősen furcsává teszi a hivatkozásait, de teljesen érthető amúgy, hiszen ezekhez fért hozzá), fűzi hozzájuk meglátásait, amelyekben pengeéles, metszőn gunyoros megállapítások is gyakran helyet kapnak: „Mao Ce-Tung elnök »pontos vizsgálatok alapján« csak 725 000-re teszi a kínai forradalom áldozatainak számát 1957. március 20-ig. Az ilyen számok megadásában a bolsevisták szerények.”
