Rohamléptekben halad negyvenéves fővárosi bátyja nyomdokaiban húszéves debreceni öccse, a Debreceni Őszi Fesztivál Kultúrszüret rendezvénysorozata. A holnap kezdődő programok kimondva-kimondatlan díszvendége a hétfőn fellépő Berecz András lesz. Meglepő módon most a görög műveltségből és népművészetből választotta fellépésének tárgyát. – Európa kissé megsápadt – mondta a beharangozó sajtótájékoztatón a művész –, érdemes egy kicsit rápirítani, hogy visszatérjen műveltsége gyökereihez. Kiemelte, hogy nincs ám olyan nagy különbség a magyar népmesék és a görög mondavilág, a magyar és a görög néptáncok között, ahogyan gondolnánk. Berecz barátai el is éneklik, el is táncolják mondanivalóját.
A színház kedvelői vasárnap Woody Allen Férjek és feleségek című mozijának színpadi adaptációját, jövő kedden12-én a Grönholm-módszer című darabot nézhetik meg a Kölcsey Központ nagytermében, előbbit a Manna, utóbbit az Orlay Produkció keretében. A fiataloknak pedig az örökifjú Pán Péter zenés mesejáték jut november 16-án. Ugyanezen a napon mutatja be a debreceni Apolló mozi Tarr Béla Sátántangójának digitálisan felújított kópiáját.
Zenében a klasszikusok kedvelői és a könnyebb műfaj hívei egyaránt jó hangversenyeket kapnak. Holnap délután a Kölcseyben a Gulyás György Szakkollégium végzősei adnak koncertet, november 13-án a Margaret Island slágerei hallhatók szimfonikus hangszerelésben. Bősze Ádám műsora félig komoly (zene), félig vidám (stand up), a megszokott fanyar, összekacsintó Bősze-humorral fűszerezve (Bőszekund, november 13.). A teljesen könnyű zene 15-én kerül sorra, a Killer Queen, amely saját zenét és a Queen együttes számait adja elő. Ugyanebbe a műfajba tartozik a 16-án műsorra kerülő Belvárosi Betyárok és az Arany akkordok koncert.
18-a az Ady-kedvelők napja lesz a száz éve elhunyt költőre emlékezve. (Aki többet szeretne tudni a műsorokról, keresse fel a Kölcseyközpont.hu weboldalt.)