„A hazáért mindhalálig!” – csaknem négyszáz katona tett ünnepélyes esküt Debrecenben
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kölcsey Központban köszöntötte az új katonákat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kölcsey Központban köszöntötte az új katonákat.

Újhelyi Kinga és zenésztársai visszamerészkedtek a szétbontott színházba, s megszólaltatták a művésznő Gyöngykoszorú című koncertjének hét versdalát.

A debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ sem hagyta magára a művészetet kedvelő híveit.

A kifejezésmód olykor-olykor szürrealisztikus, abszurd, szarkasztikus és groteszk.

Ma 15 órától lesz nyilvános a Belső csend című kiállítás a cívis város közösségi felületein.
Dal, virtus, szenvedély címmel harmadik alkalommal rendez újévi operett- és musicalgálát január 4-én Debrecenben az Operettissima Nonprofit Kft. és produkciós partnere, a Gag Management Produkciós Iroda – jelentették be a szervezők kedden a helyi Kölcsey



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint csak Orbán Viktor tudja és akarja megvédeni Magyarországot a háborús veszélytől.

A közvélemény-kutató cégnél eddig azt hazudták, hogy a Tisza Párt vezet – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté: Az új évben is folytatódik a DPK háborúellenes gyűléssorozata.

A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

A következő hat hónap döntő fontosságú lesz a migrációs paktum szempontjából.

Emmnauel Macron személyesen szólalt meg az ügyben.

Évről évre nőtt az éves autópálya-matricák eladása.

A székesfehérvári közgyűlés döntött a Videoton tulajdonjogáért kiírt pályázatról.

Two of the three Hungarian citizens who were detained have already been released, but one remains in prison.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.