A debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ sem hagyta magára a művészetet szerető híveit. A Főnix rendezvényszervező műszaki stábja még december közepén a bálteremben rögzítette a Debreceni Népi Együttes és a Bürkös Zenekar rendhagyó újévi köszöntését. Mindkét együttes számos díjjal bír. Előző örökös kiváló együttes, Kölcsey Ferenc- és Pro Urbe, utóbbi Szentpéteri Zsigmond-díjas. A látványos összeállítás nézői – most is meg lehet nézni az intézmény honlapján – ízelítőt kaptak az újévköszöntő szokásokból, a Hajdúságtól, a Szilágyságon és Kalotaszegen keresztül Székelyföldig. E hagyományokat a debreceni népi együttes csoportvezetőinek, oktatóinak a tánca eleveníti meg, s az előadást a Bürkös Zenekar zenei összeállításai teszik igazán nagyszerűvé. A zenés-táncos eseményt Bistey Attila pedagógus-koreográfus az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület díjazottja pedig az elmélyült befogadást, s a tájékozódást segíti a Kárpát-medence népi kultúrájának megértésében és élvezésében.
A Kölcsey Központ korábban úgy tervezte, hogy a debreceni grafikusok tavalyi tárlatán is szereplő L. Ritók Nóra grafikusművész és tanítványai önálló tárlatát a Bényi Árpád kiállítóteremben mutatja be, de a járvány közbeszólt. A művész és tanítványai tárlatát több módon is meg lehet nézni.

Fotó: Kölcsey Központ
Kedd délutántól kezdve a művek a maguk valóságában is megtekinthetők, az intézmény kirakataiban. Virtuálisan a Facebook-on láthatók a kiállított grafikák, s ugyanott megnézhető egy videó-összeállítás is, amelyben Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere és Kiss Papp Csilla, a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgató-helyettesének köszöntése hallgatható meg.