Vegytiszta rock korszerű hangzással

A Stula Rock Örökifjú című korongja pompás bizonyítéka az ötvenes évtizedekben morgolódó öregek botorságának.

Fotó: SZAJBELY_ZSOLT

Midőn a műfaj – még rock and roll meg beat néven – az amerikai rhythm and blues ihletettségében megszületett, a keleti blokknál szerencsésebb történelmű országokban az ötvenes évek második felében, amikor az USA-ban Elvis-, nálunk forradalmi láz tombolt, akkor az idősebb generáció fejcsóválva mindössze annyit morgott maga elé: pár esztendő, és elmúlik ez a marhaság.

A mormogás több mint hatvan éve került a sutba. Azok az emberek már nem élnek, ellenben a rock él. Miként a műfajjal egyidős Schuster Lóránt mondta: „A rock örök és elpusztíthatatlan.” Akár a P. Mobil. Itt ismételten Lórántot idézem: „Mintegy négyszáz zenekar játszik P. Mobil-számokat. Ezek közül mi vagyunk az egyik.” Egy másik nagy sikerű formáció a Mobilmánia nevet választotta. Joggal, lévén olyan zenészek alkották, akik valaha a Mobilban tolták. Méghozzá egy éven keresztül három korszakos énekessel: Vikidál Gyulával, Tunyogi Péterrel és Rudán Joe-val. Mígnem Molnár Péter Stula lett a frontember.

Stula ma az Omen új énekese, aki párhuzamosan a saját nevét viselő bandájával a második lemezét jelentette meg mostanság. A Stula Rock Örökifjú címet viselő korongja pompás bizonyítéka az ötvenes évtizedekben morgolódó öregek botorságának, mert a CD vegytiszta rock: hardrock, rock and roll, metál, no és némi slágerrock.

Ha nem olvasom a háttéranyagban, hogy dobos volt a főszerző, meg nem mondom, olyannyira nem „figurista” a saját szólama. Legföljebb a megszokotthoz képest markánsan „előre hozták” keveréskor a dobot a bőgővel együtt, amely utóbbi atomóra-pontossággal, szinkronban tolja a lábdobbal.

Horváth Ádám, fent nevezett dobos szövegeiben néha Horváth Attila hangulatai köszönnek vissza, ami joggal bezsebelhető dicséret részemről, hisz ennek a műfajnak klasszisa ő – de már a puszta névazonosság is kötelez. Zenéi pedig klasszikusan jó dalok, nincsenek túlhangszerelve, megmarad a nyersességük, és ott a jó értelemben vett, az AC/DC óta kötelező egyszerűség.

A szerző jó kézzel nyúlt a kortárs technikához, a kompozíciókba egyéni színt visznek a különféle „szintetizátorállások”, mint a pizzicato, a vonósok, a hárfa. S ott a klasszikus „Hammond-szőnyeg”, ami azért sokkalta jobb a közhelyes szintiszőnyegnél. A metálriffeknél macsósan dübörög a gitár drop hangolása.

De hogy mondjak már valami kritikát is: a vastag muzsika miatt a kórus néhol nem szárnyal, hanem beleolvad a zenei szövetbe.

Nagyon jól indul a korong, biztos senki nem veszi ki a lejátszóból az első szám után – amennyiben van még bárkinek CD-lejátszója... A Szervusz idő nagy jövő előtt áll. Hogy mennyire nagy előtt, az már a rádiókon áll. Bár a Felfelé sodor a szél nagyobb eséllyel kerülhet rá a rádiós lejátszási listákra. Valódi retró, 1980-as évekbeli duett, tuti sláger. Nem véletlenül ezt választották promódalnak. Marad az évtizednél zenében-szövegben a kezdő muzsikus életérzését megidéző, önvallomásos Örökifjú. Tökéletesen felelevenítve a kort a Hammond, Moog, Satriani Ibanez hangzású szólókkal. Az Én leszek a sofőr változatlanul lehorgonyoz a retrónál, amennyiben a régi Pokolgépet idézi a zene és a történetmesélő szöveg egyaránt.

Kedvencem az Ezt a részét című rock and roll, no nem kizárólag e szövegrész okán: „Nagyon utáltam, hogy ordítva hánytam.” Amúgy ebben a nótában sem akart senki spanyolviaszt önteni, okosan kitartottak az 1980-as, 90-es évtizednél, a Whitesnake-, Rainbow-féle klasszikus stílusban. Ezt viszi tovább tempóban a Sarlatán, de már metálban. Végül az Egy új kezdet igazán frappáns zárónóta.

Én pedig mi mással zárhatnám? Roppantul üzembiztos, hangulatos, húzós, zenében, szövegben, hangzásban egységes korong az Örökifjú.

Stula Rock: Örökifjú. Nail Records (HMR Music Kft.), 2020.