A naplementét már nem tudták megnézni, mert túl hosszra nyúlt a csók, de mindez semmiféle bánkódásra nem adott okot. Kezdett sötétedni. A lány összehajtogatta az óriási hófehér fürdőlepedőjét, és búcsúzás helyett csak ennyit mondott: – Nézd a part és a tenger találkozásának folyamatosan változó vonalát! Olyan, mintha valamit rajzolna a tenger. – Mit rajzol? – kérdezte a fiatal tárcaíró.
– Isten tekintetét rajzolja – mondta a hosszú barna hajú lány. A tárcaíró soha többet nem látta, ám ha később becsukta a szemét és a tengerre gondolt, néha eszébe jutott a lány, akinek olyan szép barna szeme volt, amilyen szépet a tárcaíró még soha életében nem látott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!