Idén márciusban immár hatodik alkalommal rendezték volna meg a Kárpát-medence legnagyobb, ingyenes komolyzenei rendezvénysorozatát, a Bach Mindenkinek Fesztivált. Az első koncertek után azonban jött a Covid-tiltások időszaka, majd pedig a számtalan internetes megjelenést követően most nagyon óvatosan, a védekezés szabályait prioritásnak tekintve mégiscsak megrendezik a fesztivál egyes további koncertjeit. Egészen december 31-ig ismét élőben szól mindenkihez Bach csodálatos muzsikája.

Fotók: Bach Mindenkinek Fesztivál
A programok mellett a rendezvény szervezői a jótékonyságnak is fontos szerepet szánnak: a közönségnek lehetősége lesz, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogassa.
Minden program megtalálható a fesztivál honlapján. A helyszínek véges befogadóképessége és különösképp a vírus elleni védekezés miatt szükséges alkalmanként regisztráció, de ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy továbbra is minden koncert ingyenes a közönség számára.

Nyitásként szeptember 16-án, szerdán 19:30-tól a budapesti Szent Teréz-templomban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) koncertjére kerül sor.