Elhunyt Marius Tabacu, a magyar irodalom román fordítója

A kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatóját 68 éves korában, súlyos betegség után érte a halál.

Forrás: MTI2020. 10. 09. 15:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péntek hajnalban, 68 éves korában meghalt Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója, a magyar irodalom legelismertebb román fordítója – adta hírül közösségi oldalán a filharmónia.

Marius Tabacu 1952-ben született a Bihar megyei Tótiban. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett diplomát zongora szakon 1975-ben, majd Bukarestben szerzett műfordítói oklevelet 1982-ben.

Az 1980-as évektől részt vett az erdélyi ellenzéki mozgalmakban, írása jelent meg a Kiáltó Szó című szamizdatban. Egyike volt a kevés román értelmiséginek, aki szót emelt egy magyarellenes könyv ellen, amely a Ceausescu-diktatúra idején jelent meg. 1990 és 1993 között a Román Televízió kolozsvári stúdiójában dolgozott szerkesztőként, majd társalapítója és ügyvezetője volt a kolozsvári VideoPontes televíziós stúdiónak, ahol számos filmet rendezett.

2007 óta a kolozsvári Transilvania Filharmóniát igazgatta.

Románra fordította többek között Bodor Ádám, Bartis Attila, Papp Sándor Zsigmond, Esterházy Péter és Bánffy Miklós műveit.

2017-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2019-ben megkapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, ez év szeptemberében pedig a Román Írószövetség fordítói díját is Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának lefordításáért.

Marius Tabacut súlyos betegség után érte a halál. Élete utolsó napjáig Szerb Antal Magyar irodalomtörténetének a fordításán dolgozott. Temetéséről később intézkednek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.