A Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) művészeti vezetőjének is felvetettem ezt a kérdést. A Liszt Ferenc-díjas Pál István Szalonna szerint az a baj a mai világgal, hogy nem lehet nevén nevezni a dolgokat, mert rögtön kirekesztővé válik az ember, pedig – mint állítja – soha életében nem állt szándékában, és nem is bántott meg senkit. – Ha te most azt mondod nekem, hogy egy csiga vagy, én lehet, hogy rendes keresztényként rád hagyom, de attól még mindketten tudjuk, hogy nem vagy az – mondja, miközben az asztalon fekvő hegedűk közül saját készítésű hangszerének húrjait pengeti.
Zenével foglalkozó szülők gyermekeként mondhatni beleszületett a muzsikuséletbe, kárpátaljai magyarként pedig olyan közegből érkezett, ahol – a kisebbségi létből fakadóan – a magyarság jobban ragaszkodott hagyományaihoz, szellemi örökségéhez. Mint mondja, olyan útravalót kapott, amellyel elboldogult a fővárosban vagy a világ bármely pontján, ahol zenészként megfordult. Persze megesik, hogy megtorpan vagy elbizonytalanodik. Ilyenkor mindig haza utazik, vagy elmegy Erdélybe valamelyik öreghez, aki talán nincs tisztában az aktuálpolitikai kérdésekkel, és az is lehet, hogy még Budapesten sem járt soha, mégis pár mondatban olyan bölcsességet fogalmaz meg, amely azonnal helyre billenti a lelkét.

Ha megtorpan vagy elbizonytalanodik, mindig hazautazik, hogy helyre billentse a lelkét
Fotó: Kurucz Árpád
Szerencsések vagyunk, mert a magyarság népi kultúrájában rejlő ősi, mély és rétegzett tudásanyag – még ha töredékesen is – de fennmaradt, hála a néprajzkutatóknak, népzenegyűjtőknek, akik közkinccsé tették, és különösképpen azoknak az öregeknek, akik megőrizték ezeket a motívumokat. Ahogy Pál István Szalonna fogalmaz, ők még nem hagyományként, hanem élő kultúraként viszonyultak a zenéjükhöz és a táncaikhoz. A néptánc szinte teljes egészében a nemiség megéléséről szól, ugyanakkor sajátosan magyar, és tartalmaz egy erős szimbólumrendszert is, amely nemcsak a táncra, de az egész életre jellemző volt. A férfi a kimozdíthatatlan tartóoszlop, az összeköttetés az ég és a föld között, a nő támasza, aki viszont állandó mozgásban, változásban van, akár a hold; pörög-forog a tengely körül, de párját el nem engedi. Együtt alkotnak egészet.