Balázs Zoltán az alternatív, avantgárd, progresszív, újító társulatokról

Sokszor halljuk, hogy a kulturális kormányzat kivérezteti az úgynevezett független színházakat, amelyek a világjárvány alatt a végüket járják. Örömteli arról beszámolni, hogy a jövőre húszesztendős Maladype Színházban mégsem állt le teljesen a munka. A társulat vezetőjével, Balázs Zoltán Jászai-díjas színész-rendezővel beszélgettünk a jelenről, röviden érintve az SZFE ügyét is.

– Próbálunk próbálni – szögezte le Balázs Zoltán, aki Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című darabját viszi színre együttesével. Dorst műve a világ drámairodalmának egyik leghosszabb és legösszetettebb alkotása, a kerekasztal lovagjairól sajátos humorral mesélő, rendhagyó munka. A XX. századi ember történelmi és metafizikai tapasztalatainak monumentális összegzése.

„A magyar színpadokon ritkán látható dráma-eposzt a tőlünk már megszokott „minimalista monumentalizmus” jegyében fogalmazzuk színpadra.”
Fotó: Toldy Miklós

Európa-revü

– Egyfajta „történelmi revü”, ami ­Európa múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél. A szerző eredetileg Peter Zadek rendezőnek írta, aki a düsseldorfi halpia­con szerette volna előadatni, cirka kilenc órában. A darab világpremierje végül 1981-ben volt a düsseldorfi Schauspielhausban. A mű keletkezésének 40. évfordulóján a budapesti Goethe Intézettel és a düsseldorfi fesztivállal együttműködve tervezzük bemutatni saját változatunkat Merlin címmel. A magyar színpadokon ritkán látható dráma-eposzt a tőlünk már megszokott „minimalista monumentalizmus” jegyében fogalmazzuk színpadra, akárcsak korábbi repertoá­runk hasonló komplexitást igénylő német szerzőinek műveit, Goethétől Hölderlinig – avatott be a társulatvezető, hozzáfűzve: a hazai premiert januárra tervezik.

Mindeközben a legtöbb – tudom, a jelzőt Balázs Zoltán nem szíveli – független társulat működésképtelenné vált.

– Az alternatív, az avantgárd, a progresszív és az újító jelzőkkel semmi bajom, de a független szó egy olyan megtévesztő alapokra épülő kifejezésbeli örökség, ami a „más támogatására nem szoruló” jelentést egyáltalán nem tükrözi. Strukturálisan legalábbis biztos, hogy nem, hiszen szervezeti formájukat és működésüket tekintve az úgynevezett független színházak egyáltalán nem függetlenek: erőteljes pályázati és támogatásbeli determinációk közepette kénytelenek létezni.

A Maladype függetlensége kizárólag szellemiségének és a színházról alkotott koncepciójának a lényegét jelenti, aminek köszönhetően saját alkotói utunkat járhatjuk és autonóm művészi elképzeléseinket valósíthatjuk meg – magyarázta a rendező. Kifejtette: a pandémia alatt állandó társulatot működtetni szinte lehetetlen, különösen a hozzájuk hasonló utazó együttesek esetében, mivel a világot sújtó utazási korlátozások miatt rengeteg fesztiválmeghívástól estek el. Költségvetésük kiegészítésének ezen formája hatalmas veszteséget jelent.

– Hosszabb távra most képtelenség tervezni – mondta Balázs Zoltán, aki mégis bízik abban, hogy a jövőre húszéves, számos külföldi sikerrel bíró társulat végre megtalálhatja saját játszóhelyét, ahol eredményeikhez és szakmai sikereikhez méltó módon valósíthatják meg színházi rendszerüket. E rendszer kapcsán kifejtette: koncepciózus rendezőnek vallja magát, aki hosszú évek alatt sajátította el a társulatvezetés tudását.

A cirkusz varázsa

Balázs Zoltán színészként kezdte pályáját, az egyetemen a színész szakkal párhuzamosan a rendező szakot is elvégezte. A színészetet kalandként kezelte, amely kaland csúcsának a Bárka Színház Tim Carroll rendezte, improvizációra és a közönség aktív részvételére építő Hamletjében játszott címszerep megformálását tartja.

A Bárkában játszott improvizációs Hamletet tartja színészete eddigi csúcsának
Fotó: Kiss Mónika

Gondoltam – mint Erdélyben született alkotó –, színházi gondolkodását a világhírű román színjátszás termékenyítette meg fiatalkorában. Ám nem. A Tisza-parti Máramarosszigetről származik, ahol a partiumi elzártságban a cirkusz jelentette a legfőbb látványosságot. A Federico Fellini 8 és ½ című filmjén alapuló operettszínházi Nine/Kilenc musical rendezésekor ezeket az emlékeit idézi meg.

– Gyerekkorom cirkuszi élményei meghatározók voltak abban, hogy a színház közelébe kerültem. Méghozzá klasszikus módon: a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozata után a Nemzeti Színiakadémia, majd a színművészeti egyetem következett.

Mint két szakon is végzettet, illetve később kurzusokat vezetőt s más intézményekben is oktatót, muszáj volt kérdeznem az SZFE megújulásáról.

Válaszában a színész-rendező hangsúlyozta: markáns véleménye van a régóta húzódó eseménysorról, de az érzékeny téma összefüggéseit részletesen és alaposan megvizsgáló gondola­tait egy nagyobb terjedelmű interjúban szeretné kifejteni, ahol az SZFE ügyére a beszélgetés jelentősebben fókuszál majd. A helyzet keserű iróniáját megragadva végül Agatha Christie nyomozópárosának rövid párbeszédét idézte, amelyben Hastings ezzel a megállapítással fordul Poirot-hoz: „Úgy tűnik, ez az ügy egyre bonyolultabb!”A válasz: „Ami azt jelenti, hogy a megoldás pofonegyszerű lesz.” A kérdés tehát az, hogy ez az egyszerű megoldás végül milyen előjelű lesz.

– Hogy működni fog-e vagy sem, azt mi innen, a mából nem tudjuk megítélni – fejtette ki Balázs Zoltán, arra biztatva mindenkit: tartozzon bármilyen oldalhoz, álljon ki bátran a saját ügyéért és igazáért.

Szeszélyes és bonyolult

– Az én ügyem mindig a színház volt – folytatta. – A színház számomra nem csupán fogalom vagy tárgy, hanem személy, létező lény. Szeszélyes, bonyolult, összetett identitás, akihez tisztelettel, alázattal és valódi érdeklődéssel érdemes közelíteni. Akit minden nap meg kell szelídíteni. Akinek érzékenységét és szakmai becsületét ápolni, védeni kell.

Az eltelt két évtizeddel kapcsolatban megjegyezte: a Maladype társulata hét-nyolc évente organikusan cserélődik.

– Nem érzem szükségét, hogy a színészek velem öregedjenek. Természetesnek tartom, hogy az intenzív együttlétre, szakmai fejlődésre és folyamatos megújulásra épülő életformát idővel felváltja a családalapítás, az anyagi biztonság és a tervezhető munkakörülmények megteremtésének igénye – tette hozzá magyarázatként.

– És az idősszerepeket ki játssza el? – érdeklődtem.

– Szerencsére az elmúlt évek alatt nagyon sok „ragadozó természetű” színésszel volt lehetőségünk együtt dolgozni – válaszolta, majd sorolni kezdte: Béres Ilona, Császár Angela, Törőcsik Mari, Sinkó László, Kútvölgyi Erzsébet, Blasek Gyöngyi, Kuna Károly, Varjú Olga, Seress Zoltán, Vándor Éva…

Idei nagy sikerük a Metroplisz