Szomszédok és számos színes év

Magánszínházat vezet, de lakberendezőként is megállná a helyét. Párjával, Sebők Péterrel 2007-ben alapította meg alkotó műhelyét, amely tíz éve Ivancsics Ilona és Színtársai néven működik. A mára legendássá vált Szomszédok című tévésorozat egykori szereplőjével, Ivancsics Ilonával beszélgettünk.

Művészként és művészeti vezetőként is dolgozik Fotó: Ben Ivan

Ivancsics Ilona művészként és művészeti vezetőként is dolgozik
Fotó: Ben Ivan

– Nagy kihívás ma magánszínházat alapítani, fenntartani?

– Igen. Most a pályázati támogatásokból tartjuk fenn magunkat, s mivel március óta nyolcvan előadásunk maradt el, a tartalékokból élünk. Ma már csak megszállott emberek alapítanak magánszínházat. Én azért csinálom, mert ehhez értek, ezt szeretem. És a kerthez. Idén rengeteget kertészkedtem. Szentendrén nagy kertünk van, több magaságyással, biokertész vagyok, mérgek nélkül sok mindent megtermelek magunknak. Igyekszem egészségesen élni. Nemrég elkezdtem a Pilisben nordic walkingozni. Végtelenül hálás vagyok a barátnőmnek, aki elhívott.

– 18 éves koráig Nagybajomban élt. Mikor döntötte el, hogy színésznő lesz?

– Nagybajomban jártam színjátszó körbe, versmondó versenyekre, néptáncolni. Aztán Kaposváron nyelvtagozatos gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. A szüleim tanári pályára szántak, ezért a tanítóképzőbe is jelentkeztem. Anyukám örült, hogy felvettek a színművészetire, édesapámnak viszont egy ideig nem mondtam meg, mert neki rossz véleménye volt a színészekről. Később már büszke volt rám, bár soha nem látott színpadon, szerintem még a Szomszédokban sem. Sosem értettem, hogy miért nincs tévéje, ma már értem.

– Hogy érezte magát a főiskolán?

– Mint a vidéki kislány, akit kilőttek a holdra. Az osztálytársaim főiskola előtt már jártak stúdiókba, jóval előrébb tartottak, mint én. Szenvedtem a helyzetgyakorlatokkal, az első félévben ki akartak rostálni. Folyamatosan próbáltam leplezni a zavaromat. Sokszor csak a hit segített, ami nekem nagyon sokat jelent. Amikor Molnár Ferenc egyfelvonásosait kezdtük el próbálni, akkor történt valami, és beindultam! Azok nagyon tetszettek. A főiskola után az osztályfőnökünk, Való Péter azt mondta: „Ilike, vidéken rengeteget játszhat, menjen Kaposvárra”. Mondtam, dehogy megyek, onnan jöttem! A József Attila Színházba szerződtem, ahol tíz évet töltöttem el, majd utána szintén tíz tartalmas évet Sopronban.

– A Szomszédok című tévésorozatban 13 évig játszotta Vágási Jutka, ének–rajz szakos tanár szerepét. Hogyan került a sorozatba?

– Főiskolásként Zsurzs Évával forgattam a Különös házasság című tévéfilmet, és a gyártásból valaki beajánlott Horváth Ádám rendezőnek. Akkor a József Attila Színházban kollégám, Fehér Anna mesélte, hogy ő már bekerült a Szomszédok szereplőgárdájába. Nagyon irigyeltem! Miután Horváth Ádám felkért a szerepre, egy nap gondolkodási időt kértem. Utána hosszú évekig emlegette, hogy nem akartam elvállalni a szerepet, ami persze csak játék volt, mert érdekelt a feladat. A sorozatnak köszönhetem, hogy Szentendrére költözhettem, valamint azt is, hogy sokan megismernek. Mellette ott volt a színház, más feladatokkal, így emberileg és művészileg is egyensúlyba került az életem.

– Sok munkát hozott a sorozat?

– A Szomszédok után nem kaptam filmszere­pet, bár nem is rajongtam a filmezésért, akkor is a színház érdekelt. A Szomszédok sorozatbeli Nemcsák Károllyal, „Ferivel, a férjemmel” évekig közös estünkkel jártuk az országot. A sorozat miatt beskatulyáztak, amiből az ember kikerülhet úgy is, hogy vár a sült galambra, vagy azt mondja: „Jó, ismert színész lettem, akkor meglovagolom ezt a hullámot”. Én felhasználtam a népszerűségemet a színházalapításkor. Nincs bennem hiányérzet, hiszen művészeti vezető feladataim mellett remek előadásokban is részt vehetek. Jól vagyok. Hála Istennek hat év után a fiam is hazatért Angliából, ahol fotósként dolgozott. Ő a háttérben, a kamera másik oldalán érzi jól magát. Boldog vagyok, hogy idén együtt ünnepelhettük a karácsonyt.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=thfYkuktM_4&feature=youtu.be[/embed]