Székesfehérvár városa még a Szent István-emlékévben, 2013-ban kezdeményezte az Árpád-ház programot – melyet Magyarország kormánya is támogatott –, hogy méltó módon emlékezzen meg Árpád-házi királyainkról.
Jövő év végére készül el az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont Székesfehérváron – jelentette be Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a kivitelezés indulásáról tartott mai sajtótájékoztatóján.
A képviselő Az ország bölcsője kiemelt alprogram első szakaszának részeként létrejövő kiállítótérről elmondta, hogy az 3,963 milliárd forintos támogatásból valósul meg, a munkálatokat a Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Kft. végzi. A volt Köztársaság mozi helyén kialakítandó kiállítótér és látogatóközpont területén lesz az Árpád-ház kutatóintézet is, amely a Városi Levéltár és Kutatóintézet részeként fog működni.
Egy olyan kulturális és információs pont kialakítása a cél, amely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét, továbbá megfelelő munkakörülményeket biztosít a történészek, régészek, művészettörténészek, muzeológusok és időszaki kutatók részére.
A sajtóanyag szerint az épület alatt 350 négyzetméteres pinceszint létesül, amelyen az értékes kőanyagok és a kutatóintézet iratanyagai kapnak helyet, valamint ruhatárat és mosdókat is kialakítanak. A földszinten lesz a hajdani nézőteret idéző, 400 négyzetméter alapterületű, változó belmagasságú, íves falú kiállítótér, amely a bazilika alapítójának, Szent Istvánnak az alakját és az alapítás időszakát idézi meg. A kiállításon kívül itt lesz egy könyvtár, rendezvényeknek helyet adó tárgyaló, foglalkoztató tér, továbbá egy kutatóintézeti irodaegység. Az első emeleti kiállítás időrendben mutatja be majd az egymást követő két gótikus építési periódus jellegzetességeit. A második emeleten kialakítanak egy kétirányú múzeumpedagógiai foglalkoztatót, valamint a prépostság és a bazilika kutatástörténetét bemutató tárlatot.