Ezeréves csoda részese – a Magyar Állami Népi Együttes II.

Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezetője hosszú utat tett meg, míg az együttes prímási posztján megállapodott. Művészetét 2009-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2019-ben pedig Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. Családos, fia cimbalmosként viszi tovább a családi hagyományokat. Így beszél gazdag életpályájáról.

Fotó: Papp Kornél

A bécsi klasszikusok mellett a romantika is megérintett. A hegedű mesterei közül David Ojsztrah játéka áll a legközelebb hozzám, szakmai berkekben őt tartják a világ legjobb romantikus hegedűművészének. A Magyarországon népszerű szovjet–ukrán mester, Leonid Kogan interpretációiból is sokat merítettem. Mi, magyarok büszkék lehetünk kiváló hegedűiskoláinkra, tanárainkra, így Auer Lipótra, aki az orosz hegedűsök nemzedékét oktathatta. Mikor 2020-ban Milánóban Shlomo Mintz-cel léphettem fel, akkor érezhettem, hogy azonos zenei nyelvet beszélünk, mivel partnerem Fehér Ilona magyar–izraeli hegedűművész és neves zenepedagógus tanítványa volt. A klasszikus zene szeretete mind a mai napig megmaradt számomra, autómban kizárólag a Bartók rádiót hallgatom.

1992-ben tértem vissza hazámba családot alapítani. Mikor végiggondoltam itthoni jövőmet: a cigányzenét választottam. Akkor még kötelező minősítő vizsgát kellett tennem. Rövid felkészülés után az Országos Szórakoztatózenei Központ bizottsága előtt kiváló minősítéssel szerepeltem. A 100 Tagú Cigányzenekarban minden évben prímásversenyt rendeztek, s e megmérettetést a közönség is igencsak várta s kedvelte. Kelemen László, a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője, a Hagyományok Háza jelenlegi főigazgatója is eljött a meghallgatásra, s felajánlotta, hogy a győztes megkapja a táncegyüttes prímási posztját. A verseny nyerteseként kerültem így a társulatba. Akkoriban még a népies műzenében voltam igazán otthon, ami az új munkahelyemen is tág teret kapott a repertoárban, de a tradicionális népzene egyre inkább előtérbe került, így tanulnivalóm volt bőven. A Budapest Táncegyüttesben töltött évek nagyon jó alapokat adtak a Magyar Állami Népi Együttesben való munkámhoz; 2001 óta vagyok tagja az együttesnek. Természetesen az utóbbi helyemen tudásomat, repertoáromat is fokozatosan bővítenem kellett, s mivel szeretem a szakmánkat, így ez nem jelent terhet számomra. A színpadi színvonalas munkámhoz egy jó hegedűre is szükségem volt, nemrégiben jutottam hozzá Vincenzo Annarumma salernói mester hangszeréhez, amit a múlt század elején készített.

Radics Ferenc verbunkost játszik
Fotó: Dusán Gábor

A tudást, amit megszereztem, nem rejthetem véka alá. Még a rendszerváltozás előtt jegyeztem el magamat a zenével, s némi nosztalgiával kell bevallanom, hogy mára az igények kissé „megcsappantak”. Ennek oka részben gazdasági: a hagyományos cigányzene visszaszorult a vendéglátó intézmények kínálatából. Fontos feladatomnak tartom, hogy a tehetséges zenészek megfelelő oktatásban részesüljenek. Visszautalok az Országos Szórakoztatózenei Központ követelményrendszerére, a vizsgára neves tanárok – s nem például a YouTube – készítették fel a jelentkezőket. Meggyőződésem, hogy az online módszerekből a zenészek soha nem tudják elsajátítani a színpadi viselkedéskultúrát, feloldani a zenészre váró stressz hatását. Ezzel részben pszichológiai feladat is hárul rám, hogy ez irányú tapasztalataimat megosszam a fiatalokkal, s ezzel élek is. Külön szólnék arról a megszívlelendő tényről is, hogy az én generációm gyermekei már nem tekintik kötelező feladatuknak a családi zenei hagyományok folytatását, s ezzel a generációkról generációkra átadott tudás veszhet el. E folyamat megállítását szívügyemnek tekintem, számos versenyen például zsűritagként támogatom a tehetséges zenészek fejlődését. Sokszor keresnek meg fiatalok kérdésekkel, kérik tanácsomat; ha tudok, segítek, hiszen egykor nekem is sokan egyengették a pályámat.