Amerikai hadifogságba került, fogta az ecsetjét és lefestette fél Ausztriát

Egy gyulai rajztanár, tartalékos hadnagy a magyar hadsereggel együtt Nyugatra menekült a szovjetek elől, végigjárta fél Ausztriát, majd amerikai hadifogságba esett. Szerencséjére, hisz járhatta a felső-ausztriai Wels kies környékét és festhette a középkori, gótikus templomokat, kastélyokat, épületeket, no meg a tábori hétköznapokat. Sok amerikai tiszt és még egy KZ-lágerből megszabadult pesti zsidó is vett tőle akvarellt, és csodák csodájára nemcsak a festményei, hanem a naplója is megmaradt. Kiss Sándor (1900–1981) iratait Ternyák Ferenc, a leszármazottja őrizte meg, a Magyarságkutató Intézet (MKI) pedig nemrég könyv formájában is kiadta.

Köő Artúr történészt, a kötet szerkesztőjét, az MKI munkatársát 2018 januárjában kereste meg Székely Árpád gyulai festőművész, hogy van nála egy nem mindennapi fogságnapló. Mivel az utóbbi években sokkal inkább fókuszban volt a szovjet hadifogság, úgy gondolta, hogy a nyugati hadifogságról való hiányosabb ismereteinket bővítheti e napló, s elhatározta, hogy megnézi Kiss Sándor ceruzával írt, megsárgult lapjait.

Kiss Sándor naplójának kézirata Fotó: Bárdossy László

– Nemcsak a tartalom buzdított a napló megszerkesztésére, kiadására, hanem maga az a tény is, hogy szerzője a fogság idejét végigfestette, s akvarelljei megmaradtak – mondta a történész, aki szerint az egész napló értékes történeti szempontból, hisz kevés magyar nyelvű emlék maradt fenn a „nyugatos” (nyugati hadifogságban lévő) honfitársainktól, és mindmáig nem készült a honvédségi alakulatok kitelepülését, a civilek és katonák kimenekülését, a nyugati hadifogságot átfogóan feldolgozó monográfia. Kiss Sándor – aki alkalmazott grafikusként a Stéberl-féle Gyulai kolbász címkéjét tervezte – 1944 végétől kezdte elbeszélni az eseményeket, legérdekesebb részében a hadifogolytábor lakóinak mindennapjait, megpróbáltatásait és hangulatát írja le.

Welsben készített festmény a tábori konyháról. 1945. júniusából Fotó: Bárdossy László

– Jól látható a kontraszt a szovjet és a nyugati hadifogság között, bár Kiss Sándornak szerencséje volt. A francia hadifogolytáborok ugyanis kegyetlenségükről, embertelenségükről váltak hírhedtté, ahonnan honfitársaink a francia légióba menekültek. A franciák sokszor a hadifoglyokon akarták megbosszulni a világháborús veszteségeiket, ezért állatias módon bántak velük. Az amerikai, angol táborok ezekhez képest áldásosak voltak. Háromszázezer katonánk került nyugati hadifogságba, közülük százezren az emigrációt választották és sosem tértek haza – mondta a történész.

Kiss Sándor festés közben valahol Ausztriában Fotó: Bárdossy László

Német és osztrák területen többtucatnyi helyen voltak magyar hadifoglyok, például Pockingban, Linzben és Welsben. De Dániában, a Fanö-szigeten, s Belgium területén, Antwerpenben, Namurban és Ostendében is tartottak fogva magyarokat – tette hozzá Babucs Zoltán hadtörténész, a bevezető tanulmány szerzője.

De mennyire tipikus nyugatos hadifogolysors a Kiss Sándoré? Az igaz, hogy őt olyan helyen tartották fogva, ahol a megalázó, akár embertelen bánásmód nem volt jellemző, festhetett, éheznie sem kellett, de ő is szenvedett a rabságtól, a bizonytalanságtól, hiszen szeretteiről nem kapott hírt. Erről Borvendég Zsuzsanna történészt, az MKI tudományos munkatársát kérdeztük, aki részletes tanulmányt írt a kötetbe a nyugatos hadifoglyok hazatéréséről.

Kiss Sándor a legsikerültebb munkájának tartotta ezt a Welsben készült akvarelljét Fotó: Bárdossy László

– Feltehetően abban is a szerencsésebbek közé tartozott, hogy viszonylag hamar – 1945 szeptemberében – hazatérhetett. Ekkor még nem volt szilárdan kialakult rend a magyarországi hatóságok részéről abban, hogyan kell kezelni a Nyugatról visszatérőket. Ezért leigazolták, nem internálták, nem vonták eljárás alá. Ezzel együtt neki is osztoznia kellett a nyugatosok sorsában: örökre gyanús maradt a rendszernek. Megbízhatatlannak tartották, így soha nem volt lehetősége arra, hogy tehetségének és képzettségének megfelelő munkát vállaljon, esélye sem volt művészként karriert befutni. Egy eldugott vidéki iskolában tanított szakrajzot – mondta Borvendég Zsuzsanna.

A kommunista diszkrimináció oka egyszerű: ha valaki megjárta a Nyugatot, olyan információi lehettek, amelyek veszélyeztették a kommunista hatalomátvételt. Ha csak a hadifoglyokra gondolunk, ők a nyugati szövetségesek táboraiban éltek hónapokig, olyan társadalmi közegben, ahol nem igazán lehetett baloldali érzelmű embert találni, vagyis azok, akik teljesítették a parancsot és elindultak Nyugatra, feltehetően nem tekintettek baráti szemmel a szovjetekre. Ez eleve gyanússá tette őket.

A pernaui tábor és a deszkabodék Fotó: Bárdossy László

– A szovjetizálást kezdetben demokratikus álcába kívánták rejteni, hisz nemzetgyűlési választásokat tartottak. De a nyugati fogságban lévők nem a baloldal szavazóbázisát erősítették. Ráadásul az angolszász hatalmak ekkor már készültek a kétpólusú világrendre és szívesen toboroztak a szovjet megszállási övezetből származók közül kémeket. Ezt a veszélyt a kommunista propaganda persze felnagyította, a mindenhol ellenséget kereső attitűd folyamatosan imperialista kémeket vizionált, ezzel ijesztgette a társadalmat és teremtette meg a koncepciós eljárások alapját. Eltúlozták ugyan, de az tény, hogy történt ilyen. Ehhez még hozzá kell tenni azt, hogy minél később tértek vissza nyugatról, annál nagyobb volt a kontraszt. Látták, tapasztalták, hogy van más út is az újrakezdéshez, és ez veszélyes volt. El kellett őket hallgattatni, meg kellett vonni tőlük a közügyekbe való beleszólás jogát. Ezért akasztottak pereket a nyakukba, ha ez nem sikerült, internálták, vagy legalább rendőri felügyelet alá helyzeték őket – fejtette ki a történész.

A háborún diadalmaskodó természet- Pernauban készült kép Fotó: Bárdossy László

Ecsettel a nyugati hadifogságban – Kiss Sándor naplója. Szerkesztette: Köő Artúr. Magyarságkutató Intézet. Budapest, 2020.

A teljes kiadványt itt lehet elolvasni.