Fotó: Netflix
A minisorozat befejező epizódja végigvezet azon az úton, aminek révén a saját szemünkkel nézhettük végig az előzőekben például a tigris láthatatlanná válását, vagy amikor az eperbékák viselkedését tanulmányozzák különböző színű műbékák segítségével. Vajon az állatok különbséget tesznek a színek között? A sok-sok kérdés között pedig elhangzik egy fontos mondat is: hagyjunk még válaszokat a gyerekeinknek is. Attenborough képes úgy mesélni, mintha egy óriási költségvetésű kalandfilmet néznénk, miközben tudományos tényeket sorol. A természetfilmek tónusa manapság egyre sötétedik, legtöbbjük a sokkolásra építve próbál hatni az emberekre. A pusztítást, hálókba akadt fókákat, olajfoltokban fuldokló madarakat bemutatva a nézőkben elsősorban szorongást és bűntudatot szül, Attenborough viszont mindvégig képes pozitív maradni, miközben konstruktív megoldásokat kínál.
Az évszakokhoz hasonlatosan az élővilág is folyamatos változásban van, a látvány pedig függ attól is, hogy ki figyeli, és milyen perspektívából. Még talán maga Sir David Attenborough sem tud mindegyik állat „szuperképességeiről”: új sorozatának egyik fontos hozzáadott értéke pedig talán pont az, hogy megkérdőjelezi a mindenhatónak tartott emberi érzékelést.
Alázatra és gondolkodásra kényszerít, miközben rámutat, hogy amit a saját szemünkkel látunk, az nem feltétlenül van úgy, ahogy elsőre gondoljuk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!