Elszállt a madárka. Egy elbűvölő, rabul ejtő, törékeny madárka. Magával vitte tisztaságát, naivitását, gyermeki mosolyát, csábító pillantását, dühét és derűjét, önfeledt boldogságát és bánatát. Mindenét, ami ő volt, itt, ezen a bolygón, a legnagyobb forgószínpadon…
Törőcsik Mari szeretett repülni, felemelkedni, bejárni a földi légkör magaslatait, ahová legtöbbször magával vitt bennünket, mi pedig – nézők – örömmel szárnyaltunk vele együtt.
A nemzet színészét egy kopott, falusi körhinta repítette a magasságokba, a végtelenbe, a világhírnévbe. Csak pörgött, pörgött rajta önfeledten, majd’ beleszédült a játékba. Alig húszévesen hódította meg a világot. Olyan természetességgel, teli életkedvvel, lángoló szerelemmel repült a hintán, hogy egyik ámulatból a másikba estünk. Mintha a filmvászonra született volna, pedig a filmművészettől jó messze, egy kis faluban, a Heves megyei Pélyen látta meg a napvilágot. Oly távol a világot jelentő deszkáktól és kameráktól, hogy nem sokon múlt, hogy sose ismerjük meg ezt az istenáldotta tehetséget.
A nagyapa falusi mozijában érintette meg a film, de arra sohasem gondolt, hogy egyszer ő is felkerül a vászonra. Onnan, a távoli Pélyről, azt se tudta, milyen út vezet a színészmesterséghez. Véletlenül talált rá erre a rögös útra… Középiskolásként éppen vonaton utazott, amikor az egyik állomáson felszállt mellé egy fiú, akit bemutattak neki a barátai, és akiről hamar kiderült, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett dramaturgként. Ezt a szót se hallotta addig soha. „Milyen az élet, nem is tudtam a főiskola létezéséről, a következő évben mégis a színművészetire jártam” – említette meg egy interjúban. Egy év múlva pedig már ráülhetett a világ egyik leghíresebbé vált körhintájára… A gyorsan jött világhírnév óta szinte minden nyilatkozatában megjegyezte, hogy a pályája egészen kivételes és szerencsés módon indult.
Talán nem annyira közismert, de a Körhinta rendezője, Fábri Zoltán igen sokáig kereste filmje női főszereplőjét. Olyan sokáig, hogy az író, Sarkadi Imre már le is mondott róla, hogy műve megelevenedik. Próbafelvételek sorát készítették főiskolásokról, kezdő színészekről és civilekről, de senki se vált be. Töröcsik Mari, az akkor még csupán másodéves főiskolás a visszaemlékezések szerint a felvételen szinte mindenkinél haloványabbnak tűnt, csak a vetítőben „fedezték fel”. Az író és a rendező ott látta meg benne a jövendő színészt. Fábri így emlékezett a pályakezdőre: „Bejött a szobába, és a karosszék szélére ült. Mint a madár, készen a menekülő repülésre. Bármit kérdeztem tőle, halkan, rövid tőmondatokkal válaszolt. Feszültsége majdnem olyan volt, mint a nyugalom.” A madár tehát kirepült a kalitkából, és igen messzire szállt, olyan messzire, amelyről egy kezdő színész csak álmodhat.