Jelenleg két tudományos és egy helytörténeti könyvsorozat sorozatszerkesztője (Aktuális avantgárd, Underground expanzió, Velencei-tavi könyvtár). Több mint egy évtizede alapítója volt a budapesti Magyar Műhely Galériának, ami napjainkban is a fővárosi képzőművészeti élet egyik elismert helyszíne – áll a Hírlevélben.

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
A jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójában helyet foglaló L. Simon László befejezi aktív pártpolitikusi munkáját, a Hírlevél idézi az új főigazgató Facebook-posztját, amelyben ezt bejelenti:
„Ez a személyes életemben is komoly változást fog hozni, hiszen az aktív pártpolitikusi munkát befejezem. Köszönöm Gulyás Gergely miniszter úr és Lezsák Sándor elnök úr támogatását, akik az első pillanatban mellém álltak. Örülök, hogy a Latorcai Csaba államtitkár úr által vezetett bizottságban a közel kétórás meghallgatás után mind a hat bizottsági tag szavazatával támogatott. Különösen megnyugtató a Nemzeti Múzeum Üzemi Tanácsának, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének, valamint az Országos Közgyűjtemények Szövetsége delegáltjának igenlő szavazata. Megtisztelő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is végigolvasta a pályázatomat, megismerve és támogatva a terveimet. Köszönöm a hosszú évek óta mellettem dolgozó munkatársaim segítségét, szakmai és emberi támogatását. Köszönöm az elmúlt hetekben kapott sok biztatást, különösen is a múzeumi világból, történész, régész, művészettörténész körökből, valamint a családom tagjaitól, az anyaországi és erdélyi értelmiségi barátaimtól, a nemzeti kultúránk ápolásáért elkötelezett politikusoktól érkező bátorítást. Igyekszem mindezt viszonozni, a bizalmat megszolgálni. Soli Deo gloria.”
L. Simon László saját honlapján nyilvánosságra hozott, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázatára benyújtott 52 oldalas tervezete ITT elérhető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!