időjárás 13°C Diána, Rikarda 2021. September 18.
logo
A Les Filles de Illighadad egzotikus zenéje komoly mélységekkel bír, szép és megnyugtató

Nomád blues feltörekvő tuareg gitárhősökkel

Juhász Kristóf
2021.09.14. 11:18
Nomád blues feltörekvő tuareg gitárhősökkel

Szélfútta dűnék közt baktató tevék, perzselő nap, szitáló homok, délibábos melankólia, tűnődő dallamok és végtelenbe vesző ritmusképletek ősi és modern hangszerekre – napjaink sajátos, kevert zenei kísérletei közt is jellegzetes, üde színfoltot képviselnek az elektromos gitárt ragadó tuaregek. Akit izgatnak az újabb zenei áramlatok, és nem lepődik meg a csángó rock and rollon, a mongol folk metálon vagy az indogermán ambienten, az nyilván kíváncsian kapja föl a fülét a Les Filles de Illighadad muzsikájára is.
A berber népcsoporthoz tartozó, egykori sivatagi nomádságuk emlékét sok esetben aktívan őrző tuaregek egész történelme, hagyományrendszere és törzsi társadalomszerkezete izgalmas, de beszéljünk most „csupán” a zenéről. A pillérek leheletfinom hangzást adnak: kisméretű ütősök, taps, és a – többnyire – egyszólamú kórusének az alap. A szülőföld, a sivatagi táj kegyetlen szépségéről szóló énekeket hagyományosan minimális eszköztárral kellett hatásosan előadni, hisz egy sivatagi nomád harcos mégse cipelhet magával a túlélés kellékein kívül többkilónyi üstdobot, méteres kürtöt meg negyvenhúros hárfát – viszont ha szerencsésen megérkezik a vágyott oázisba, mégiscsak jólesik a közös muzsikálás a többi túlélővel.
 

Az album borítója   Fotó: Sahel Sounds

Az elektromos gitárral a múlt század 70-es éveiben ismerkedtek meg a Líbiában és Algériában, száműzetésben élő tuareg férfiak, majd 1979-ben meg is alakult ma legnépszerűbb zenekaruk, a Tinariwen. Történetük összefonódik a 90-es évek eleji, Maliból és Nigerből indult tuareg szabadságharccal (dalaik jó része is az elnyomás elleni küzdelemről szól), útjuk egy líbiai menekülttáborból vezetett a világhírig: muzsikált már velük Bono és Santana is.
A Les Filles de Illighadad (vagyis Illighadad – egy kis, szaharai falu – leányai) 2016-ban adta ki első albumát, idén pedig harmadik lemezüket, az At Pioneer Worksöt jelentették meg. A cím sincs túlbonyolítva: a brooklyni Pioneer Works koncertteremben rögzített koncertet halljuk. Ám azt megígérhetem, hogy a világ első, női tuareg gitárosának, Fatou Seidi Ghalinak és társainak muzsikáját hallgatva senkinek nem egy New York-i színpad fog fölrémleni lelki szemei előtt, sokkal inkább sivatagi naplementék, és hasonló, a bevezetőben említett költői képek.
Korántsem túlbonyolított, viszont hangzásában teljesen egyedi, különleges atmoszférájú, és egyszerűségében is nemes és megkapó muzsika ez. Az elektromos gitárt másképp használják, mint azt a rockzenei panelekben megszoktuk: itt nincsenek jól elkülöníthető verze- és szólórészek, hanem végtelen, indázó, egymásba folyó, hipnotikus dallamok. Tág horizontú zene ez, bármikor a pengő húrok fölé úszhat a szép hajlításokban bővelkedő, de teljesen spontán, fölszabadult lelkiségű női kórus, vagy lehet hangsúlyosabb alul a kecskebőr dob vagy a ­calabash nevű, lopótökből készült ütőhangszer, amin vízbe mártva szoktak játszani (tessék megnézni koncertfelvételeken, elég jól fest), és hangzását állítólag a tevék léptei ihlették.
Aki szép, megnyugtató, s egyben komoly mélységekkel bíró, egzotikus zenét akar hallgatni, tegyen egy próbát a Les Filles de Illighadaddal.
Les Filles de Illighadad: At Pioneer Works. Sahel Sounds, 2021.

Borítókép: a Les Filles de Illighadad együttes. Forrás: pioneerworks.org