István, a király iskolába megy – Szörényivel, Bródyval, telt ház előtt léptek fel a győztesek

Telt házas Aréna-koncerten mutatkoztak be az István, király iskolába megy… program nyertes kisdiákjai. A gyerekek a rockopera koncertváltozatának azon különleges előadásán léptek fel, amelyen Feke Pál és társulata mellett közönség elé lépett a mára klasszikussá érett rockopera szerzőpárosa, Szörényi Levente és Bródy János is.

Magyar Nemzet
2021. 10. 08. 10:13
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember 28-án, zsúfolásig telt nézőtér előtt, az Aréna színpadán léptek először közönség elé az István, a király iskolába megy… program nyertesei. A hazai és Kárpát-medencei magyar nyelvű általános iskolák diákjai számára létrehozott versenyt 2019 tavaszán hirdették meg. A program azzal a céllal indult, hogy határainkon innen és túl a legifjabb generációval is megismertesse a nemzeti identitásunk alapkérdéseit feszegető, idén 38 éves rockoperát, és átörökítse annak szellemiségét.
 
Az ifjú tehetségek csoport- és szólista kategóriákban jelentkezhettek egy általuk készített videófelvétellel, amelyen a mű egy-egy részletét adják elő. A szólisták és a csoportok több fordulóban versenyeztek, a verseny végeredményét a közönségszavazatok és a zsűri pontszámainak összessége adta.
 
Az István, a király iskolába megy… program felhívása csaknem a teljes Kárpát-medencét megmozgatta: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és az anyaországból több mint 150 versenymű érkezett, és több mint ezer gyermek vett részt a vetélkedésben. A közönségszavazatok száma elérte a 160 ezret, a program Facebook-profiljának bejegyzései több mint 6,5 millió embert értek el, a honlap közel kétmillió oldalmegtekintést regisztrált.
 
A nyertes kisdiákok itt, az Arénában énekeltek először nagyközönség előtt. Produkciójuk a koncert egyik legszebb pillanata volt, amellyel nemcsak a közönség, de a rockopera szerzőpárosának tetszését is elnyerték.

Borítókép: Zikkurat Színpadi Ügynökség/Drobilich Tímea

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.