Henri Bergson francia filozófus, a XIX–XX. század fordulójának jelentős gondolkodója különbséget tesz a monoton és mechanikus ismétlés útján elsajátított tudás, valamint a tiszta memória között. Utóbbit nemesnek, képalapúnak, jól rögzültnek, spirituális jellegűnek és metafizikailag alátámasztottnak véli. Így aztán – gondolhatjuk tovább Bergson alapvetését – az emlékezés mint cselekvés, és az emlékezet mint tudástartalom szükségszerűen művészet is és tudomány is egyszerre. Talán ez a megfontolás szolgált alapul Bogoly József Ágoston irodalomtörténésznek, kultúrakutatónak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori docensének, az irodalomtudomány kandidátusának, amikor összeállította Ars memoriae. Emlékezeti mintázatok az irodalom- és kultúratudományban című vaskos kötetét. Ennek a kiadványnak előképe lehet a szerző korábbi, Ars philologiae című monográfiája, amelynek célja Tolnai Vilmos munkásságának és a klasszikus magyar irodalomtudomány pozitivista hagyományainak földolgozása volt.
Jelen kötetben az emlékezetnek olyan formáival és funkcióival ismerkedhetünk meg, mint a kulturális teológia, a tudásszociológia, a megértéstudomány, a befogadástörténet, az irodalmi kánonképződés vagy éppen a média és a stíluskommunikáció hibridizációs jelenségei. De természetesen az értékőrző látásmód (amelyet többek között Révai Miklós, a hazai irodalomtörténet és a magyar történeti nyelvészet egyik első kutatója, illetve a Charles de Montalembert-rel kapcsolatban lévő Eötvös József, valamint Péterfy Jenő vagy éppen Juhász Gyula és Gyóni Géza világának megidézése jelenít meg) éppúgy ott van a kötetben, mint a kulturális poétikai (például – több fejezetben is – József Attila és Radnóti Miklós költészetén keresztül), s az ökokritikai és tájemlékezeti tartalmak.
Bogoly József Ágoston könyve elsősorban nagy ívű irodalom- és kultúratudományi monográfiaként állja meg a helyét a tudományos diskurzusban, de megállapítható, hogy a kötet „bátor” kezdeményezésű és újító szellemiségű munka, hiszen inter- és multidiszciplináris szemléletével az irodalomtudomány módszertanán túl – mások mellett – az esztétika, a teológia, a történeti és kulturális ökológia, a stíluskommunikáció és a kulturális mediáció metodikáját is alkalmazza. Elsősorban azért, mert küzd az európai és a magyar irodalom és kultúra értékeinek – társadalmi kiterjedésű és egyéni szintű – elfelejtése (kissé túlzóan: eltörlése) ellen.
A föntebb említett szándékokat a kötet szerzője a következő szavakkal fogalmazza meg műve előszavában. „Miként történik velünk az emlékezés és felejtés? Miként történik velünk a történelem? Az értelmező olvasat sokakat érdekel. Többféle felfogástípus létezik. A kérdező magatartás, az értelmezői, kutatói tevékenység hozza létre az irodalom- és kultúratudomány egymásrautaltságát. Emlékezet és felejtés, két emberi dolog. Él a múlt idő a jelenben? A direkten egyértelműséget sugalló válaszok némileg lezáró, felejtő jellegűek. Bizonyos szinten korlátozzák a kutatás, a tudományos értelmezés folytonosan kérdező, emlékező szellemét. A kérdés és válasz logikájából adódóan mindig feléled a dialógus aktivitása.”
Borítókép: Bogoly József Ágoston irodalomtörténész, kultúrakutató (Youtube)
